A közlemény szerint tavaly október 11-én az egyik párt a II. kerületi Széll Kálmán téren tartott sajtótájékoztatót. A 48 éves vádlott többször kiabálással, illetve hangos szidalmazással zavarta meg az eseményt. Amikor a párt egyik elnökségi tagja felszólította, hogy ne zavarja a rendezvényt, a vádlott megpróbálta megütni a politikust, aki karjával elhárította az ütést. Ezután a párt sajtóreferense is rászólt a vádlottra, aki erre arcon ütötte őt – olvasható a közleményben.

Hirdetés

Később a vádlott – továbbra is szitkozódva – felrúgott egy mikrofonállványt, majd kis időre elhagyta a helyszínt. Amikor befejeződött a sajtótájékoztató, a vádlott visszament, és a párt elnöki tisztségéről leköszönő politikust arcon ütötte.

A tájékoztatás szerint a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a férfit garázdasággal vádolja. Az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel közérdekű munkát szabjon ki a vádlottra.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tavaly október 12-én azt közölte, hogy előző este II. kerületi lakásán elfogták a 48 éves V. Pétert, előállították, majd garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Korábban írtuk

A mandiner.hu 2021. október 11-én írt arról, hogy a Momentum Széll Kálmán téren tartott sajtótájékoztatója pofozkodással végződött. Ezen az eseményen jelentette be lemondását pártelnöki tisztségéről Fekete-Győr András.