A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvédje a 15 évvel ezelőtti brutális tömegoszlatást felidézve elmondta, Gyurcsány Ferenc felelőssége egyértelmű, miután a volt kormányfő – a saját bevallása szerint – ott volt a rendőrségi operatív irányító központban október 23-án.

Hirdetés

Hol volt 2006. szeptember 17-én, amikor kiszivárgott Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde?

– Az ügyvédi irodámban értesültem Gyurcsány felháborító beszédéről, amelyben beismerte a trükkök százait és azt, hogy lényegében választási csalást követtek el, mivel a tavaszi választás előtt hazug módon eltitkolták az ország csődközeli helyzetét. Amikor pedig a spontán tiltakozások megkezdődtek, biztos voltam benne: csak idő kérdése, hogy mikor csap le az akkor már évek óta Gergényi Péter által irányított rendőrség a fővárosban. 

A 2002-ben kormányra került MSZP–SZDSZ idején ugyanis ekkorra már túl voltunk számos békés kormányellenes tüntetés erőszakos és jogellenes feloszlatása, a résztvevők menetrend szerinti önkényes fogva tartása, majd koncepciós eljárás alá vonása miatti jogvédő csatákon.

A 2006 őszi – bolsevik mentalitású – rendőrállami módszereket tehát már évekkel előtte előszeretettel vetette be az akkori hatalom a másként gondolkodó ellenzékiekkel szemben, és ezt egyre durvább módszerekkel folytatta a balliberális kormányzat 2006 után is.

Korábban írtuk

Az interjú további részleteiért a Magyar Nemzet honlapján IDE kattintva olvashat.