Fotó: MTI, archív, MTVA bizományosi
Hirdetés

Varga Mihály kiemelte: hazánkban a diplomások körében lényegében teljes a foglalkoztatás, tehát jó szakmai karriert kínáló munkahelyekkel és egyre magasabb jövedelemmel számolhatnak a végzett tanulók.

„Magyarországnak szüksége lesz arra a tudásra, amit megszereznek” – jelezte az egyetem új elsőéves hallgatóinak a pénzügyminiszter, megjegyezve: a magyar gazdaságnak minden eddiginél nagyobb szüksége van azokra az alkotó emberekre, szellemi műhelyekre, akik és amelyek képesek újat alkotni. Ez az egyetem ilyen – tette hozzá.

A tárca vezetője kiemelte: jó felsőoktatás, a tudományban előrelépő és ezzel a gazdasági növekedést segítő egyetemek a gyorsan fejlődő, a világgal lépést tartó országokban alakulnak ki.

„Ezért is fontos, hogy a növekedést fenntartsuk, amelyhez egyebek mellett folytatni kell a fegyelmezett fiskális politikát, meg kell őrizni a magas beruházási rátát, valamint a még meglévő munkaerő tartalékot is mozgósítani kell” – hangoztatta.

Varga Mihály kitért a magyar gazdaság állapotára. Utalt arra, hogy a világgazdaság, benne az európai gazdaság még nincs recesszióban, de lassul, Magyarország viszont „szembe megy a lassulással”. Kiemelte, hogy 2019 második negyedévében is dinamikusan, 5,1 százalékkal erősödött a magyar gazdaság, ami háromszorosa az Európai Unió átlagos növekedésének.

Elmondta azt is: a foglalkoztatottak száma tartósan, már fél éve meghaladja a 4 és fél milliót, a foglalkoztatási ráta átlépte a 70 százalékot, az év első felében pedig 10 százalék felett emelkedtek a keresetek.

„Magyarország válságállóbb lett” – fogalmazott a miniszter arra is utalva, hogy míg a német gazdaság egy éve lejtmenetben van, a magyar gazdaság növekszik.

Varga Mihály a Debreceni Egyetemet Magyarország egyik leghosszabb múltra visszatekintő, a kutatás-fejlesztésben és a jövő értelmiségének képzésében kitüntetett szerepet betöltő egyetemeként jellemezte.

„A Debreceni Egyetem az ország egyik legfontosabb felsőoktatási és tudományos erőközpontja”, amely a magyar szellemi élet legjobb hagyományaira épül – hangoztatta a miniszter.

Kósa Lajos (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője a teljesítmény elsődlegességére hívta fel a hallgatók figyelmét. „Helyezzük a tudást, a teljesítményt a középpontba”, a kormánynak is ez a törekvése – hangoztatta, hozzátéve: „forduljunk a teljesítmény felé, ebben a magyar kormány és a parlament is elkötelezett, ”csináljuk jól amit csinálunk„.

Szilvássy Zoltán, a DE rektora elmondta, hogy az idén több mint tízezren jelentkeztek az intézménybe, 9500-an már be is iratkoztak. Az általános és pótfelvételi eljárásban 8027, az angol nyelvű képzésekre 2007 hallgatót vettek fel.

Megemlítette, hogy a műszaki képzés fejlesztésének eredményeként az idén 40 százalékkal több hallgató jelentkezett a műszaki karra, mint egy évvel korábban. Kialakult a ”pénzintézeti láb„ is az egyetemen, így ”egészen biztos, hogy lesz munkájuk, ha ezen az egyetemen végeznek„ – intézte szavait az elsőévesekhez a rektor.

Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester arról beszélt, hogy Debrecen csak akkor lehet sikeres, fejlődő, ha egyetemével közösen alakítja a jövőt. Az elsőéveseket köszöntő beszédében hangsúlyozta, a városban létrejövő munkahelyek egy része is az új egyetemi polgárokat várja.

Fő törekvésüknek nevezte, hogy Debrecen oktatási rendszere, élén az egyetemmel, a régió legjobb, legversenyképesebb tudást biztosító intézményrendszere legyen.

A debreceni Főnix csarnokban tartott ünnepi tanévnyitó szenátus ülésen a magyar és a külföldi elsőéves hallgatók letették a hallgatói esküt, majd Szilvássy Zoltán rektor hivatalosan is megnyitotta az új tanévet.