Fotó: parlament.hu (képernyőfotó)
Hirdetés

Gelencsér Ferenc (Momentum) az érdemi, szakmai vitákat kérte a számon a kormánypárti képviselőkön. Hangsúlyozta: családja „nemzedékeken át küzdött” az országért – dédapái harcoltak az első világháborúban, nagyapja is hivatásos katona volt, apja pedig az MDF alapító tagja – és ezt a hagyományt parlamenti képviselőként folytatná, ha a kormánypártiak adnának terepet az érdemi párbeszédnek.

Úgy vélte: a nemzet 16 éve azt kénytelen nézni és hallgatni, hogy „két egykori KISZ-titkár folyamatosan veszekszik”, de ez már „rém unalmas”. Arra szólította fel a kormányoldalt, hogy ezt az energiát fordítsa az ország építésére. Azt ígérte: ebben a munkában a Momentumra is számíthatnak.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára megjegyezte: pár héttel ezelőtt a Momentum még azt sem döntötte el, hogy a részt vesz-e a parlamenti munkában, így örül, hogy végül úgy döntöttek, bejönnek dolgozni, de ehhez „tapsot ne várjanak”.

Kitért arra is: a Momentumnak most a stílus ügyében vannak elvárásai, holott aktívan részt vett „O1G üzenet” terjesztésében, a párt politikusai berontottak egy szerkesztőségbe, füstgránátot dobtak rendőrökre, „szétzúzták” a magyarok olimpiai álmát és román pártok mellett kampányoltak Erdélyben. Hangsúlyozta: a választásokon az emberek sokadjára adtak piroslapot a baloldalnak.

Korábban írtuk