Gulyás Gergely és David B. Cornstein közös közleményükben úgy fogalmaztak, 2020. október 23-án a szobor avatásával „kölcsönös elismerésünket és hálánkat fejezzük ki az iránt az államférfi iránt, aki elkötelezettségével és erkölcsi meggyőződés vezérelte politikájával hozzájárult Európa és Magyarország jövőjének alakításához azzal, hogy kiállt a demokrácia mellett és fellépett a kommunista diktatúrával szemben”.

Hirdetés

A szobor méltó helyen, Ronald Reagan amerikai elnök budapesti szobra mellett áll majd, amely szimbolizálja e két vezető közös harcát a – Reagan szavaival élve – „gonosz birodalmának” felszámolásáért – tették hozzá.

Hangsúlyozták: a szobor felállításával a magyar állam tisztelettel adózik Bush elnök emléke előtt, aki az első amerikai államfőként hivatali ideje alatt Budapestre látogatott.

Bush elnök életművét joggal övezi elismerés – olvasható a közleményben, amelyben aláhúzzák, hogy a közszolgálatban töltött hosszú pályafutása során – elnökként és alelnökként – a hidegháború lezárásában, valamint a közép- és kelet-európai demokráciák létrejöttében vitathatatlan érdemeket szerzett.

Korábban írtuk

Kiemelték, a szobor avatására harminc évvel a vasfüggöny leomlása, a német egység és Európa újraegyesülése után kerül sor, amikor a szabadság és a demokrácia diadalmaskodott Közép- és Kelet-Európában, amikor a magyar nép lezárta a kommunizmus sötét korszakát és a szabadság útjára lépett.

A rendszerváltoztatás, valamint az azóta elvégzett kemény munka eredményeként a magyar emberek ma biztonságban és szabadon élhetnek – fűzték hozzá.

A közleményben kitértek arra is, hogy a hidegháború vége óta eltelt 30 év alatt az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolata többek között NATO-szövetségesként és kereskedelmi partnerként is felvirágzott.

„A magától értetődő igazságok, közös értékeink és céljaink összekötnek bennünket” – fogalmaztak az aláírók, és hozzátették: Bush elnök tevékenysége nélkülözhetetlen hozzájárulás volt a két ország közötti kapcsolat megújításához és elmélyítéséhez.

„Az ő örökségét szem előtt tartva tudjuk: együtt erősebbek vagyunk, katonai és politikai szövetségünk, valamint gazdasági partnerségünk biztonságunkat garantálja, barátságunkat erősíti, közös jövőnket szolgálja” – hangsúlyozta Gulyás Gergely és David B. Cornstein.