Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

A nettó 5,7 milliárd forint értékű beszerzés ügyében az eljárást a BKK és a BKV indította 2016-ban, a szerződés időtartama 48 hónap lett volna. Az ellenzéki többségű Fővárosi Közgyűlés azonban tavaly novemberben úgy döntött, hogy a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságok ne kössenek egy évnél hosszabb időre szóló, a tulajdonukban, használatukban vagy vagyonkezelésükben lévő reklámfelületek hasznosítására irányuló szerződéseket, és e miatt a beszerzési eljárást eredménytelenné nyilvánították.

A budapesti közösségi közlekedési eszközök és közlekedési köztéri reklámhelyek reklám célú hasznosításával kapcsolatos javaslatot Karácsony Gergely terjesztette elő a tavaly november 5-i Fővárosi Közgyűlési ülésen.

A döntőbizottság közérdekű bejelentés nyomán indított eljárást az ügyben.

A döntőbizottság határozata szerint az ügyben súlyos jogsértés történt, az eredménytelenül zárult eljárást a közbeszerzési törvénybe ütköző módon folytatták le, ezért a döntőbizottság megsemmisítette az ajánlatkérő által 2019. november 7-én az ajánlattevők részére megküldött jogsértő eljárást lezáró döntést.

A döntőbizottság a BKV és BKK részére egyetemlegesen kiszabott bírság összegének megállapításakor figyelembe vette a beszerzési eljárás nettó 5 milliárd 736 millió forintos becsült értékét, valamint, hogy a jogsértés hatást gyakorolt az eljárást lezáró döntésre, illetve, hogy a jogsértő döntés megsemmisítésével a jogsértés orvosolható.

A döntőbizottság határozata ellen a Fővárosi Törvényszéken indítható közigazgatás per.