Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Az iskolaújság szerkesztői által készített, LMBTQ-témájú kérdőív még április végén, a gyermekvédelmi törvény elfogadása előtt látott napvilágot. Az Eötvös Diákot készítő fiatalok ugyanis fontosnak érezték, hogy a szexuális kisebbségeket érintő témákról szó essen az iskolai környezetben is, hangsúlyozva, hogy az intézményi és rendszerszintű változások eléréséhez szükség van támogatókra.

A Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumok szerint a szerkesztők arra voltak kíváncsiak, hogy a gimnázium diákjai hogyan jellemeznék a nemi identitásukat, a szexuális orientációjukat és a romantikus vonzalmaikat.

Emellett arra is kitértek, hogy a kérdőívet kitöltő fiatalok milyen személyes névmással szeretnék, hogy hivatkozzanak rájuk olyan nyelvekben, amelyekben az egyes szám harmadik személyű alaknak van specifikus neme. A felmérésben továbbá olyan kérdések is szerepeltek, hogy a diákok milyen nehézségeket éltek meg a szexualitásukkal kapcsolatban, miképpen vallották be a családtagjaiknak és a barátaiknak, hogy az azonos nemű emberekhez vonzódnak.

A kérdőív minden eddiginél jobban megmozgatta a diákságot, ugyanis több mint háromszázan töltötték ki. A válaszadók 93,3 százaléka vallotta magát ciszgendernek (vagyis a saját nemével azonosulónak), 3,4 százaléka nem bineáris (a nemi identitását különböző módon kifejező) személynek, 0,3 százalékuk transzneműnek, 0,3 százalékuk interszexuálisnak, a maradékuk pedig jelezte, hogy jelenleg folyamatban  a genderidentitásuk kialakulása.

Korábban írtuk

A szexuális orientációjukat tekintve kiderült, hogy 70,7 százalékuk heteroszexuális, 12,3 százalékuk biszexuális, 3,1 százalékuk homoszexuális, két százalékuk aszexuális, 0,8 százalékuk pánszexuális, 0,8 százalékuk queer, a maradék 6,1 százaléknak pedig még nem alakult ki a szexuális irányultsága.

A kitöltők majdnem húsz százalékának akadtak nehézségei a szexualitásával kapcsolatban, sőt az is kiderült, hogy összesen 21-en vállalták a másságukat a barátaik előtt, viszont csak öt személy merte ezt bevallani a szüleinek is.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.