Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont (RSR) a megnyitó ünnepség napján Budapesten, a XVII. kerületi Pesti úton 2022. szeptember 24-én

Gulyás Gergely a főváros XVII. kerületében, Rákosmentén átadott Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont (RSR) megnyitó ünnepségén emlékeztetett rá, egy 23 éves út végére értek, hiszen először 1999-ben született önkormányzati döntés arról, hogy Rákosmentének sportcsarnokra van szüksége. Kiemelte: a központ létrejötte nagy részben a 2019-ben elhunyt kerületi polgármesternek, Riz Leventének köszönhető. Ő már 2008-ban jól tudta, hogy Rákosmente nem lehet csupán az egyre növekvő főváros alvó városa, egy jó és tartalmas életminőséghez meg kell erősíteni a közösségeket, valamint meg kell teremteni a közösségek működéséhez szükséges tereket, ki kell nyújtani a lehetőségeket a találkozásokra.

Hirdetés

A miniszter szerint a most átadott, több mint 11 milliárd forintos kormányzati forrásból a Néppark szomszédságában megépült, 6000 négyzetméteres, kétszintes sport- és rendezvényközpont minden igényt kielégítő, és generációkon át nyújt majd lehetőséget a Rákosmentén élőknek a sportolásra, kulturális események megtekintésére és a találkozásra.

Ez is bizonyítja, hogy a sportra a nehéz időkben is érdemes áldozni, az építmény pedig nemcsak nevében, hanem szellemiségében is megőrzi majd Riz Levente emlékét – fogalmazott.

Horváth Tamás, a kerület polgármestere mérföldkőnek nevezte a régóta várt központ megnyitását a XXI. századi Rákosmente életében. Dunai Mónika (Fidesz) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a helyiek nagyon vártak erre a napra, mégis óriási hiányérzetük van, mert nem köszönthetik személyesen Riz Levente korábbi polgármestert, akivel hosszú időn át számtalan közös sikerben volt részük Rákosmentén, Rákosmentéért.

A sport- és rendezvényközpontot 2019-ben kezdték el építeni, 15 teremsportban akár nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas, de a legkülönfélébb közösségi és kulturális eseményeket is lehet tartani benne – hangzott el a rendezvényen.

Az átadás alkalmából egész napos családi- és sportnapot tartottak a központban, kézilabda-mérkőzéssel, futó- és kerékpárversennyel, interaktív játékokkal, kézműves foglalkozásokkal, meglepetés programokkal, majd a nap végén koncerttel.

Korábban írtuk