Fotó: MTI/Kiss Gábor
Hirdetés

Gulyás Gergely elmondta: Erdélyben hiteles politikai összefogás alakult ki az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) között, amelynek eredményeként az utóbbi jelöltjei is felkerültek az RMDSZ jelöltlistájára.

Kelemen Hunor is arról beszélt, hogy a magyar pártok önkormányzati választási versenye után a parlamenti választásokra elérkezett az összefogás ideje. Szerinte a politikusok megteremtették az összefogást, de ezt a választóknak is meg kell erősíteniük a szavazatukkal, mert akkor van értelme, ha meg tudják tölteni tartalommal, és a magyar emberek is összefognak.

Gulyás Gergely elmondta: amikor a koronavírus-járvány határozza meg a világot, a választással kapcsolatosan is sokkal több a félelem.

„Szeretnénk, ha minden magyar le tudná győzni ezt a félelmet, és részt venne a választásokon” – fogalmazott. Hozzátette: a státusztörvényről felmerült viták során a Velencei Bizottság hozott egy olyan döntést, amely egyértelművé tette, hogy az anyaországnak jogában áll támogatni a határain kívüli nemzeti közösségeit. Ezzel a magyar kormány eddig is élt, és ezután is élni kíván, és a szimbolikus ügyeken túl immár a gazdaságfejlesztési programon keresztül is szeretné támogatni az erdélyi magyarokat.

Korábban írtuk

Megjegyezte: egy erős törvényhozási felhatalmazással rendelkező RMDSZ nagy súllyal tudna megnyilvánulni ez ügyben. Arra utalt, hogy a magyar kormány nem indíthatta el a kilátásba helyezett partiumi gazdaságfejlesztési programot, mert Bukarest ezt kormányközi megállapodáshoz kötötte, és a megállapodás nem született még meg.

A miniszter arra biztatott minden erdélyi magyart, hogy vegyen részt a választáson, mert a most ráfordított 10-15 perc négy jó évet hozhat az erdélyi magyar közösség számára.

Kelemen Hunor elmondta: a nap folyamán Szilágyságban és Biharban látogattak meg Gulyás Gergellyel olyan létesítményeket, amelyek a magyar kormány segítségével jöttek létre, és egyben találkoztak az RMDSZ jelöltjeivel, helyi véleményformálókkal. A politikus úgy vélte: a Fidesz-KDNP-kormány és az RMDSZ között kialakult partnerség megerősödött, és a szolidaritás immár nemcsak szavakban, hanem cselekedetekben is megnyilvánul.

„A két ország, a két nép, nemzet egymásra van utalva. Közösen jobb eredményeket tudunk elérni, közösen sikeresebbek lehetünk, nemcsak a régióban, hanem Európában is. A mi szerény eszközeinkkel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy egy jobb, bizalomra épített együttműködés alakuljon ki Románia és Magyarország között” – jelentette ki Kelemen Hunor, megköszönve a miniszter kampánylátogatását.

Romániában a koronavírus-járvány miatt fokozott óvintézkedések közepette tartják december 6-án a parlamenti választásokat.