Fotó: facebook.com/Gulyás Gergely
Hirdetés

Magyarországnak három nagyon fontos feladata van: az első, hogy ne sodródjunk bele ebbe a háborúba, maradjunk ki belőle, ne tegyünk olyan felelőtlen nyilatkozatokat, amelyek ezt idézik elő – hangoztatta Gulyás Gergely.

Ha azokat a nyilatkozatokat, amelyeket a baloldal és különösen a miniszterelnök-jelöltje tesz, valaki tettekre váltaná, akkor Magyarország belesodródna a háborúba – mutatott rá a miniszter, aki kijelentette: a béke a fejlődés és a biztonság alapja.

Másodikként említette, hogy természetesen keresik a közös megoldásokat a szövetségesekkel – a NATO-val és az unióval – de ne „mi fizessük meg az árát ennek a háborúnak”. Olyan szankciókat fogadjanak el, vezessenek be, amelyek nem Magyarországnak, illetve Európának fájnak jobban – hangsúlyozta.

Gulyás Gergely kiemelte: ezért mondták azt, hogy az energiaellátással összefüggő kérdésekben nem szabad szankciókat bevezetni. Tudomásul kell venni, a földgáz- és kőolajszállítások Oroszországból a magyar gazdaság működésének és a háztartások rezsicsökkentésének olyan fontos részét képezik, hogy semmi mással nem lehet kiváltani. Ezért – folytatta – ezen a területen semmiképpen ne vezessenek be szankciókat.

A tárcavezető harmadik pontként jelölte meg, hogy most már csaknem félmillió ember érkezett Ukrajnából Magyarországra, nagy többségük átutazik az országon, de sokan vannak, akik maradnak. Elsősorban a kárpátaljai magyarok tartoznak ebbe a körbe, de mások is vannak, akik maradni fognak addig, amíg a háború tart – mutatott rá a politikus.

Korábban írtuk

Gulyás Gergely aláhúzta: most Magyarország az első biztonságos ország, ez így volt már 2015-ben a migrációs válság idején is, amikor rögzítették, hogy nem a hatodik-hetedik országban kell biztosítani a menedékjogot. Most ebben is példát mutatunk, és látszik, hogy rendkívüli összefogás van a háború elől menekülők megsegítésében – jegyezte meg.

A miniszter arról, hogy hazánk nem vesz részt fegyverek szállításában, azt mondta: az a magyar érdek, hogy Magyarország maradjon ki a háborúból és a biztonság továbbra is garantálható legyen. Emellett ameddig lehetséges, Kárpátalját és az ott élő magyarokat is óvják meg ettől. Ha Magyarországról bármilyen fegyverszállítmány érkezne Ukrajnába, akkor ez azt jelentené, hogy Kárpátalja és az ott élő magyarság is potenciális célponttá válna – mutatott rá.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: amíg Magyarországon polgári kormány van, addig ebben a konfliktusban Magyarország nem fog fegyvert szállítani, hiába buzdítanak erre az ellenzéki pártok.

Arról, hogy Márki-Zay Péter szerint hazugság amit a kormány állít és a küldött fegyvert nem használnák a kárpátaljai magyarok ellen, megerősítette: abban a pillanatban, ahogy egy ország fegyvert szállít Ukrajnába, potenciális célponttá válnak ezek a szállítmányok. Aki katonát küld, hadviselő fél is lesz, aki fegyvert küld, az is ennek a határán táncol – fejtette ki.

A miniszter rögzítette: ha ma Magyarországon a baloldal lenne kormányon, ha azt tették volna, amit mondtak, akkor Magyarország hadviselő fél lenne ebben a háborúban.

Kitért arra is, hogy a kormány közvetlenül is támogatta a humanitárius szervezeteket, amelyek oroszlánrészt vállalnak a munkából. Ez akkor és attól lesz sikeres, ha az idegenrendészet, a kormányhivatal, a védelmi bizottságok és a humanitárius szervezetek közösen dolgoznak. Emellett közvetlenül is küldenek Ukrajnába gyógyszert és élelmiszert, amelyre a legnagyobb szükség van. Örömmel látják az egészen rendkívüli, pártpolitikától mentes, az emberi jóérzésre épülő segítségnyújtást, ami a magyar emberekben megvan – fűzte hozzá.

Gulyás Gergely a Németországban megjelenő, a 2015-ös szíriai és a mostani ukrajnai háborús menekültek közötti különbségtételről azt mondta: a német sajtó nincs abban a helyzetben, hogy Közép-Európa országairól és Magyarországról hiteles tájékoztatást adjon. Néhány cikk már megjelent, amely arról szól, hogy Magyarország következetes politikát folytat.