Hirdetés

Beszélt arról is, hogy a magyarok háromnegyede az uniós szegénységi küszöb alatt él, a legtöbben a nyugdíjasok közül nélkülöznek, szegénységi arányuk 2010-hez képest több mint háromszorosára emelkedett.

Kijelentette: a biztos megélhetés mindenkinek jár, ezért ha az ellenzék alakít kormányt 2022-ben, akkor az MSZP kezdeményezni fogja a többi között, hogy a nyugdíjemelésbe az infláció mellett a fizetések emelkedését is beleszámítsák.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára közölte, a képviselő valótlanságok sorát mondta a szegénységgel és Kövér László beszédével kapcsolatban is. A szegénységgel összefüggésben hiányolta, hogy az ellenzéki politikus nem említett adatokat.

Az államtitkár az Eurostat adataira hivatkozva közölte, a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya 2010-ben az unióban 8,9 százalék volt és egy évtized alatt mintegy egyharmadával, 5,5 százalékra csökkent. Magyarországon ez az arány a 2010-es 23,4 százalékról az évtized végére kétharmaddal, 8,3 százalékra mérséklődött – részletezte. Hozzátette: az időseknél ez az arány 16,6 százalékról 6,6 százalékra csökkent.

Korábban írtuk

Szerinte az ellenzék csak szavazatszerzésre használja a szegényeket.