Fotó: MTI/Kátai Edit
amás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke beszédet mond a Perkő-hegyi Szent István kápolnánál Kézdiszentléleken, ahol lovas zarándokok átveszik a környék településein megfogalmazott imaszándékokat tartalmazó szalagokat a felsőháromszéki és orbaiszéki polgármesterektől 2023. május 25-én
Hirdetés

A napokban a Székelyföld számos szegletéből, de az elmúlt hetekben Magyarországról és Erdélyből is indultak gyalogos zarándokok, keresztalják Csíksomlyóra, ahol szombaton tartják a hagyományos pünkösdi búcsú nagymiséjét. A Kárpát-medence legnagyobb vallási eseményén és zarándoklatán Novák Katalin köztársasági elnök is részt vesz.

Magyarországról három zarándokvonat szállítja Csíksomlyóra a híveket, a Boldogasszony zarándokvonat péntek reggel megérkezett 900 utasával. A Csíksomlyó expressz és Székely gyors egyesített szerelvénye másfélezer utasával délben haladt át Nagyváradon, ahol helyi magyarok kíséretében Tőkés László volt református püspök köszöntötte őket és mondott áldást.

A félórás késéssel érkező vonatot délután Kolozsváron is népes tömeg várta, néptáncos-zenés műsorral fogadta a pénteki forgalomtól túlzsúfolt pályaudvaron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szervezésében.

A zarándokokra Székely Dénes kolozsmonostori plébános mondott áldást. Rámutatott: most, mikor fekete felhők gyülekeznek Európa ege felett, még nagyobb szükség van a Szűzanya segítségére. A jelenlévők együtt mondták el a Miatyánkot és az Üdvözlégyet.

Korábban írtuk

Azzola Katalin, az RMDSZ kolozsvári elnöke köszöntőjében arra intette a zarándokokat: engedjék, hogy a búcsú átformálja a lelküket, jobb emberré tegye, megnyissa őket embertársaik felé. „Legyen ez az út a szeret, megbocsájtás és összetartozás útja!” – kívánta.

Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának nevében Kőrösi Viktor Dávid vezető konzul elmondta: a csíksomlyói zarándoklat jelentősége össznemzeti. Csíksomlyó üzenete, hogy „egy az Istenünk, egy az anyanyelvünk, egy a kultúránk”, és erre az utánunk következőket is megtanítjuk – mondta. „A magyarság megmaradásának záloga a magyarságtudat és a munka” – jelentette ki a vezető konzul, aki szerint előbbi összeköti a magyarokat, akik lehetnek ismeretlenek egymás számára, de idegenek nem.

Az átutazókat Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze köszöntötte, majd Vígh Ibolya, a Kolozsvári Magyar Opera magánénekese énekelt nekik. Az éneklésbe a vonattal érkezettek és az őket váró helyiek is bekapcsolódtak, majd a vonaton utazó Dévai Nagy Kamilla és zenészei is elénekeltek két dalt. A magyar és székely zászlókat lengető zarándokok a Rezeda zenekar és a vajdaszentiványi táncosok előadása alatt tértek vissza a vonatra, mely üdvrivalgás közepette gurult ki a kolozsvári állomásról.

Kerékpárral indult Csíksomlyóra pénteken kora délután Novák Károly Eduárd román sportminiszter is bukaresti hivatalából. A paralimpiai aranyérmes sportoló közösségi oldalán azt írta, a kerékpáros zarándokutat a román sport jövőjéért és a paralampiai sportolókért teszi meg. Az RMDSZ minisztere Ploiestiről is bejelentkezett, azt mondta, bár az időjárás nem a legmegfelelőbb, pénteken meg szeretné tenni a 260 kilométeres távot.

Románia nagy részére péntek délutánra első és másodfokú viharjelzést adtak ki a meteorológusok, erős szélre, zivatarokra figyelmeztettek.

A tervek szerint pénteken délután érnek a csíksomlyói hegynyeregbe a tizenkét székelyföldi útvonalon érkező lovas zarándokok is, ahol ünnepélyes keretek között fogadják őket.

A csíkszeredai városvezetés közösségi oldalán arra figyelmeztetett, hogy az érkező zarándokok miatt a gépkocsival közlekedők kerüljék a Szék útját, keressenek alternatív útvonalakat.

A csíksomlyói kegytemplomban helyi idő szerint 18 órától tartják a nyitó szentmisét, melyet ünnepi rózsafüzér és éjszakai virrasztás követ.