Gyanúsított lett a kerületi rendőrkapitány
A Budapesti Nyomozó Ügyészség a kedden 6 rendbeli hivatali visszaélés bűntette és 1 rendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki P. Ferencet, tájékoztatta az Indexet dr. Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
A megalapozott gyanú szerint P. Ferenc, mint a Budapesti VIII. kerületi rendőrkapitányság vezetője, 2009. március és július hónapok közötti időben több alkalommal, hivatali helyzetével visszaélve, ismerősei részére jogtalan előnyt biztosított akkor, amikor a Budapesti VIII. kerületi Rendőrkapitányság által kiszabott szabálysértési bírságokat saját hatáskörben felülbírálta, és az eredetinél jóval enyhébb – figyelmeztetés – joghátrányt alkalmazott a szabálysértések elkövetőivel szemben.
A gyanú szerint továbbá egy esetben hivatali helyzetével visszaélve jogosulatlanul ellenőriztette le egy ismerőse által eladott gépkocsi adatait a gépjármű-nyilvántartásban, továbbá egy esetben ugyancsak hivatali helyzetével visszaélve jogosulatlanul szüntette meg egyik beosztottja hozzátartozójának őrizetbe vételét.
A gyanúsított a kihallgatás során nem tett vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen.
(Index)