A KNYF MTI-hez eljuttatott közleménye szerint korrupciós bűncselekmények miatt nyomoznak a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaélések ügyében, és ennek során pénteken kutatást, lefoglalást végeztek Tóth Csabát érintően, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

Hirdetés

A megalapozott gyanú lényege szerint 2016-ban Tóth Csaba mint Budapest 14. kerületének országgyűlési képviselője, társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére keresett olyan gazdasági társaságot, amelytől a nyereség felére tartottak igényt.

A gyanúsított tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

A befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásban a főügyészség az országgyűlési képviselővel együtt, eddig négy személyt hallgatott ki gyanúsítottként.

Korábban írtuk

A Legfőbb Ügyész február 25-én indítványozta Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére, amit az Országgyűlés csütörtökön megszavazott.