Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A klasszikus, vagy „gendernyelvre” átfordítva intoleráns, idejét múlt mesék átírására bíztat a Labrisz Leszbikus Egyesület. A nemrégiben meghirdetett, Meseország mindenkié című projektben persze nem vehet részt akárki.

Az ötletgazdák olyan jelentkezőket várnak, akik elkötelezettek a genderlobbi mellett, szeretnék, ha a világ nemcsak fekete és fehér lenne, hanem szivárványszínekben pompázna. Kritérium ugyanis, hogy az újraírt történetek szereplői valamilyen stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz tartozzanak. 

A pályázat kiírói szerint ebbe a közegbe nemcsak azok tartoznak, akik nem felelnek meg a hagyományos nemi szerepeknek, nem fehér bőrűek, nem keresztények, menekültek, mélyszegénységben vagy testi fogyatékossággal, mentális zavarral élnek, alkoholbetegek vagy börtönviselt emberek gyerekei, hanem az idősek és a határon túliak is. 

Akinek az alkotását megfelelően érzékenyítőnek találja a zsűri, azt pénzjutalomban részesítik.