– A kiskorúak választójoga a fejlett demokratikus jogállamokban kifejezetten ritka, Európában az osztrák példát szokták emlegetni, ahol 16 év a választói korhatár, ugyanakkor több latin-amerikai ország, így Nicaragua és Brazília is ekképpen határozza meg a szavazók körét, Észak-Koreában pedig már a 17 évesek is szavazhatnak. Legutóbb a kontinensünkön országos, szövetségi szinten a német és az olasz baloldal kacérkodott az ötlettel, azonban a 16 év alattiaknak a világon sehol nincs választójoguk

Hirdetés

– hívta fel a figyelmet ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, egyben leszögezte: a politikai döntéshozatalba sehol sem vonják be a 14 éves gyermekeket.

– A budapesti lakógyűlés néven ismert főpolgármesteri kezdeményezés – ami egyben lehet egy gyermekeken végzett aggályos politikai kísérlet is – még ha szimbolikus aktusról van is szó, mind a nemzetközi, mind a hazai gyakorlattal ellentétben áll, utóbbi esetben az aktív és passzív szavazati jog kapcsán a 18. év a korhatár

– emelte ki az alkotmányjogász. Ifj. Lomnici Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyermekek jogait, valamint a szülők neveléshez fűződő jogát számos nemzeti és nemzetközi jogi dokumentum deklarálja. Hozzátette: számos országban a szülők megkérdezése nélkül népszerűsítenek kiskorú gyermekek számára szélsőséges politikai agitációt, tartanak szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat köznevelési intézményekben.

– Ezzel szemben Magyarországon biztosítják, és egyes esetekben népszavazás vagy nemzeti konzultáció formájában kikérik a szülők véleményét, továbbá minden feltételt biztosítanak számukra, hogy megvédjék gyermekeiket. A jogi garanciát legmagasabb szintű jogforrás biztosítja, az alaptörvényben foglaltak alapján a szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést

– húzta alá az alkotmányjogász.

Adatvédelmi szempontból is kifogásolható Karácsony Gergely marketingakciója – írja a Magyar Nemzet. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke korábban a Mandiner megkeresésére azt mondta: a lakcímnyilvántartás nem főpolgármesteri feladat. A hatóság elnöke leszögezte: a választások kapcsán lehet igényelni választói névjegyzéket, de jelenleg nincs választás.

– A tinédzsereknek gyártott közösségimédia-tartalom hosszú távú befektetés a politikusoknak – mondta a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán politológus.

A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója emlékeztetett: Karácsony Gergely főpolgármester olyan tartalmak gyártásába kezdett a TikTokon, amelyek sokszor bújtatott politikai üzenetet is tartalmaznak, és többnyire nem az aktív szavazóközönséghez szólnak. Ezzel nem a politikai teljesítményre kerül a hangsúly, hanem a szimpátiára. A politológus úgy fogalmazott: csak eredménykommunikációval ma már nem lehet választást nyerni, ezért Karácsony Gergely a TikTokon is invitálja a fiatalokat a budapesti lakógyűlésen való részvételre.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.

Korábban írtuk