Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
A nehézlégzéssel küzdő kárpátaljai kislány
Hirdetés

Egy tízéves kislány édesapjával érkezett Kárpátaljáról. Évek óta fullad, többször került válságos állapotba, de betegségének hátterére szülőföldjén nem derült fény. A református egyház fenntartásában működő Bethesda Gyermekkórház orvosainak sikerült megtalálniuk a nehézlégzés okát. A kiskamaszt már elő is jegyezték műtétre a SE I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján, így hamarosan teljesen egészségesen hagyhatja el a kórházat…

– Esete egyedinek mondható, hiszen a kis betegek többnyire általános gyermekgyógyászati problémákkal érkeznek hozzánk – tájékoztat dr. Czelecz Judit gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus, a belgyógyászati osztály vezetője. – A legjellemzőbb panaszok a különböző vírusok okozta láz, torokgyulladás, hasmenés és hányás. A háború kitörésekor több kárpátaljai magyar gyermekkel találkoztam az osztályunkon. Utóbb időben viszont főként ukrán gyerekek érkeznek, akikkel közös nyelv híján időnként nehézkesen indul a kommunikáció. Úgy tapasztaljuk, a határon túli magyarok nagyon várják, hogy hazatérhessenek, de az ukrán állampolgárok közül többen is nyugati országokba, illetve Izraelbe utaznak tovább. A kórház csecsemőosztályán kollégáim elláttak többek között kijevi óvóhelyen született négynapos újszülöttet is, akivel édesanyja gyakorlatilag azonnal útnak indult, miután busszal kimenekítették őket az ukrán fővárosból, de érkezett olyan csecsemő is, akinek kiszáradásos tünetei voltak. Szívesen gondolunk vissza arra az ukrán édesanyára is, aki öt- és kilencéves kislányaival menekült el, és bár az egyik testvér állapota nem indokolta volna, mégis felvettük az osztályunkra, hogy együtt maradhasson a család.

Fotó: Vermes Tibor//Demokrata
Czelecz Judit

Czelecz Judit kiemeli, hogy a betegek ellátása során gyakran szembesülnek a magyar és az ukrán egészségügyi ellátórendszer közötti minőségbeli különbséggel. Példaként említi, hogy míg hazánkban évtizedek óta működik a gyermekek számára előírt kötelező oltási rend, addig Ukrajnában ilyen szervezettségről nem beszélhetünk. Nagy segítség ugyanakkor munkájuk során a kormányintézkedésre létrehozott, ingyen hívható 1812-es telefonszám, amelyen napi 12 órás tolmács­szolgálat vehető igénybe akár személyesen is. De használják a nyelvi akadályok leküzdéséhez a Google-fordítót és előre elkészített kórházi anyagokat is.

A tolmácsolásból Zelenyák Mária is aktívan kiveszi a részét. Ő korábban a kárpátaljai Nagyszőlősi Járási Kórházban gyermekgyógyász-rezidensként dolgozott, és jóval a háború kitörése előtt érkezett Magyarországra. Anyanyelvi szinten beszél ukránul, orvosi végzettségét a Lembergi Egyetemen szerezte. Ukrán diplomájának honosításáig az intenzív osztály ápolójaként tevékenykedik.

Korábban írtuk

Fotó: Vermes Tibor//Demokrata
Zelenyák Mária

– Örömmel közvetítek az orvosok és az ukrán menekültek között, mert úgy látom, kifejezetten megnyugtatja a gyerekeket és szüleiket, ha anyanyelvükön szólok hozzájuk a számukra idegen környezetben. Mindezt már záhonyi önkéntes munkám során is tapasztaltam. Felemelő érzés, hogy segíteni tudok a szülőföldemről érkezőknek, magyaroknak, ukránoknak egyaránt. Találkoztam olyan anyukával, aki megölelt, hogy kifejezze háláját, nagyon megindító volt. De jó érzéssel gondolok azokra a pillanatokra is, amikor a kétségbeesett édesanyákat és gyermekeiket a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai biztonságos szállásokon helyezik el.

Zelenyák Mária arról is beszél, reméli, hogy Kárpátalja továbbra is a béke kis szigete marad. Mint mondja, bár a frontvonalak több ezer kilométerre húzódnak, az élet bizonyos értelemben Kárpátalján is megállt. A magyarok, köztük az ő rokonai is befogadják otthonaikba a Kijevből, Harkivból, Mariupolból érkező ukrán menekülteket, akik közül aztán sokan visszatérnek a már felszabadított városokba új életet kezdeni…

A Bethesda kórház szakemberei úgy érzik, a fájdalmas sorsokon keresztül szinte karnyújtásnyi közelségbe kerülnek hozzájuk a háborús események, amelyekről korábban nem gondolták volna, hogy valósággá válhatnak. A menekültek ellátását különleges missziós munkának tartják, de ettől függetlenül is szerencsésnek érzik magukat, hogy nap mint nap átélhetik a gyerekek gyógyításával járó lélekmelengető érzést.

Adományokkal is segít a Bethesda Kórház Alapítvány

A Bethesda Kórház Alapítvány hosszú idő óta kiváló kapcsolatot ápol kárpátaljai partnereivel. Korábban már eljuttattak egy 2,5 millió forint értékű, a határon túli területeken jelenleg hiánycikknek számító egészségügyi felszerelést, kötszert, pelenkát, orvosi műszert tartalmazó adományt a Munkácsi Gyermekkórházba és a Kárpátaljai Református Egyház beregszászi Diakóniai Központjába. A napokban pedig egy újabb, 15 millió forint értékű eszköz- és gyógyszeradományt magában foglaló szállítmányt is útnak indítanak Kárpátaljára.

A kórház a háború kitörésekor az elsők között jelentkezett önkéntes szolgálatra. Ennek részeként orvosokból és ápolókból álló csapat várta a Záhonyba, illetve a Nyugati pályaudvarra érkező rászorulókat. Nemcsak egészségügyi ellátást nyújtottak nekik, de segítettek a tolmácsolásban is, illetve szükség esetén lelki támogatásban részesítették a gyakran sokkhatás alatt álló magyar és ukrán embereket.

Az alapítvány az erre célra érkezett adományokból és az egyszázalékos adófelajánlásokból is támogatja a menekültek ellátását. A Bethesda Kórház Alapítvány adószáma: 18042539-1-42.