– A kormány 6 éve nem emelte a betegek kezelése után járó Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) hozzájárulását, sőt, idén az erre szánt keretet is drasztikusan lecsökkentette – mondta el Kovacsics Imre. – Az üdülési csekk megadóztatásának elkerülése érdekében kezdeményezett tárgyalások is kudarcba fulladtak, továbbá eddigi erőtlenségüket bizonyítja az is, hogy míg az Áfa emelést a szállodákat tömörítő szövetségnek sikerült elhárítania, a fürdőket sajnos nem kerülte el. Ezek a súlyos elvonások ill. a szakmaiságot nélkülöző politikai döntések már a létesítmények működését veszélyeztetik – folytatta az NFSZ elnöke.

Kovacsics szerint az NFSZ küldetése az, hogy az egészségturisztikai szektor legjelentősebb érdekképviseleti és érdekérvényesítő szervévé és lobbi-csoportjává váljon a magyar gazdasági és társadalmi életben.

– Tárgyalásokat kezdeményezünk a tavasszal megválasztott új kormánnyal és szeretnénk részt venni a különböző szakmai döntéseket megelőző előkészítő munkában. Bízom benne, hogy országunk új vezetői folytatni kívánják a Széchenyi-tervnek köszönhető fürdő-fejlesztéseket is, hiszen a világ egyik vezető gyógyvíz nagyhatalmaként be kell látnunk, hogy felelőtlenség a legfontosabb természeti kincsünket, a gyógyvíz adta lehetőségeket kihasználatlanul hagynunk – tette hozzá.