Gyopáros Alpár a művelődési házban tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a program céljaként azt tűzték ki, hogy elinduljon a gyarapodás azon kistelepüléseken, amelyeken drasztikusan csökkent a népesség az elmúlt évtizedekben.

Hirdetés

Az eredmények között említette, hogy egyre több fiatal család vállal gyermeket, egyre többen döntenek úgy, hogy helyben maradnak, illetve hazatérnek szülőfalujukba.

Ha gyarapszik a népesség, folyamatosan javítani kell a közszolgáltatások minőségét, utcákat, járdákat, közintézményeket kell felújítani, szociális és oktatási intézményeket kell fejleszteni, a programnak pedig számszerűsíthető eredményei vannak – mondta.

Korábban írtuk