Hirdetés

Gyopáros Alpár a programban felújított települési főút ünnepélyes átadóünnepségén azt mondta: a Magyar falu program 2018-2019-es megindításával a kormány deklarálta azt a célt, hogy jelentős demográfiai fordulatot szeretne végrehajtani a hazai kistelepüléseken, ellensúlyozva az évtizedek óta zajló népességcsökkenést.

Ennek az eredménye már ma is látható: az alig több, mint három éve futó program eredményeként a 2500, korábban csökkenő lélekszámú kistelepülésből 1200-on már tendenciózusan növekszik a lélekszám – ismertette a kormánybiztos, hozzátéve: a falvak felénél három év alatt elérték ezt a fordulatot, tehát érdemes folytatni a programot.    

A politikus úgy fogalmazott, hogy  a népességszám emelkedése Kóspallag esetében is szembetűnő, 2003-ban a KSH adatai szerint 800-an laktak a településen, egy évtizeddel később már csak 700-an és a legfrissebb adatok szerint ez mára megemelkedett 770 főre. Hozzátette, hogy ez azt jelenti, hogy három év alatt 10 százalékkal emelkedett a település lélekszáma. Hozzátette, hogy az elkövetkező években is a lehetőségekhez mérten tovább viszi a kormány a programot és forrásokat biztosít a helyi intézmények és szolgáltatások fejlesztésére.    

Rétvári Bence a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára, aki egyben a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője elmondta, hogy a Magyar falu program keretében olyan projektek valósultak meg az elmúlt években, amelyek önerőből nem jöhettek volna létre. Hozzátette, hogy lassan a programnak köszönhetően a településeken ugyanolyan közszolgáltatások érhetőek el függetlenül attól, hogy mekkora léptékű a település. Egyre többen választják azt, hogy gyermekeik falusi környezetben nevelkedjenek – fűzte hozzá az államtitkár.

Korábban írtuk