Hirdetés

Gyopáros Alpár a videóban azt mondta: elsőként a kistelepüléseken működő civil szervezetek számára biztosítják a Falusi Civil Alap pályázati lehetőségét, jelentős, 5 milliárd forintos keretösszeggel.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az idén is lesz pályázat az 5000 fő és ez alatti lélekszámú települések önkormányzatainak infrastruktúra fejlesztésére.

A kormánybiztos szerint az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó támogatási lehetőség a belterületi út- és járdafelújításokra kiírt pályázat, ezért csak erre a célra 10 milliárd forintot fordít a kormány; a pályázati kiírásra az első félévben lehet számítani.

Úgy folytatta: továbbra is nagy igény van a színvonalas feladatellátást támogató pályázatokra, ezért többek között óvodák, orvosi rendelők, közösségi terek fejlesztésére, falubusz beszerzésére, eszközbeszerzésekre is 10 milliárd forintot biztosítanak.

Korábban írtuk

Gyopáros Alpár hangsúlyozta, hogy az alsóbbrendű utak felújítása, a biztonságos közlekedési infrastruktúra megteremtése továbbra is prioritás a kormány számára, így 10 milliárd forintból javulhat a kistelepüléseket érintő mellékúthálózat.

Közölte azt is, hogy a falusi csok, az áfa-visszaigénylés lehetősége és a most januárjában elindult vidéki otthonfelújítási program mind felülről nyitott kerettel bír, azaz valamennyi hiánytalan, a követelményeknek megfelelő kérelem számíthat a pozitív elbírálásra.

Továbbra is biztosítják a bértámogatást azoknak a boltoknak, amelyek korábban fejlesztettek és szolgáltatásokat vállaltak a Magyar falu programban – mondta.

„A Magyar falu program hatodik évét kezdjük, összességében több száz milliárd forint célzott támogatással készülünk az ötezer lélekszám alatti települések számára. Továbbra is számíthatnak ránk a kistelepülésen élők, mert erős vidék nélkül nincs erős Magyarország”

– fogalmazott Gyopáros Alpár.