György István A kormányhivatal irányításának hatékonyabbá tételét biztosító háttér kialakítása elnevezésű projekt záró rendezvényén arról beszélt, hogy a 8,15 milliárd forintos beruházás végrehajtása során a kormányhivatali rendszerek jobbítása volt a cél. Úgy vélte, a fejlesztések újabb lépést jelentenek afelé, hogy hazánk Közép-Európa legélhetőbb országa lehessen.

Hirdetés

Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a 2013-2020 közötti uniós ciklusban a közigazgatás működőképesebbé tétele volt elsődleges, a jövőben azonban a legfejlettebb technológiák alkalmazásával 21. századi, hiteles és szakértő közigazgatást hoznak majd létre.

György István a projekttel kapcsolatban elmondta, hogy a kormányhivatali rendszer gazdaságosabb és hatékonyabb működését, az állampolgárok közvetlen ügyintézését támogató rendszerek kiépítését tűzték ki célul és azt sikerült is teljesíteni. Példaként említette az előzetes időpontfoglalási rendszert, amely a kormányablakok esetében már jó ideje működik és bevált, de további területek felé is nyitnak, így ősztől a gépjárművek műszaki vizsgára történő online időpontfoglalása is elindul, s a tervek szerint az egészségbiztosítási és a földhivatali ügyintézés esetében szintén bevezetésre kerül a közeljövőben.

Simon László a Fejér Megyei Kormányhivatal főispánja közölte, hogy a vezetésükkel alakult konzorcium 2016-ban kezdte meg a munkát, a projekt indulásakor ötmilliárdos keretösszeggel, amely 2017 júniusában hét, majd a vége felé már 8,15 milliárd forintos fejlesztés lett.

Korábban írtuk

Megemlítette, hogy az új rendszer többek között elemzési szolgáltatást biztosít a vezetői döntésekhez, képes hatékonyan kezelni az e-számlákat, mindamellett, hogy megteremtette az egységes gazdálkodás alapjait.

A kiosztott sajtóanyag szerint a projektet a Fejér Megyei Kormányhivatal a Miniszterelnökséggel és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökséggel alkotott konzorciumban valósította meg, ennek keretében több mint 11 ezer munkaállomás és 800 hálózati eszköz beszerzése történt meg, amelyekkel az ügyintézés gyorsabbá és kiszámíthatóbbá vált.