Hirdetés
Fotó: ShutterStock/Geiger (illusztráció)

A változtatást 171 igen szavazattal és 22 tartózkodás mellett fogadta el a Ház.

A jövőben a gyermek hamarabb válhat örökbe fogadhatóvá, ha vér szerinti szülei elhanyagolják. Ha a szülő egyáltalán nem tart kapcsolatot vér szerinti gyermekével, akkor az örökbe fogadhatóvá nyilvánítás feltételeként előírt jelenlegi 6 hónap 3 hónapra csökken, ha pedig ez a kapcsolattartás rendszertelen, akkor 1 évről 8 hónapra csökken az az időszak, amely után a gyermek örökbe fogadhatóvá nyilvánítható.

Az örökbe fogadhatóvá nyilvánítás hatálya 2 évről 4 évre emelkedik, a gyermekvédelmi szakértői bizottság összefoglaló véleménye pedig már az örökbe fogadhatóvá nyilvánítási eljárással párhuzamosan elkészül.

Korábban írtuk

Az örökbe fogadni szándékozóknak segítség lesz, hogy évente akár 10 nap szabadságot is kaphatnak az ismerkedésre a gyermekkel. A változtatás emellett több lehetőséget biztosít az idősebb örökbe fogadni szándékozóknak abban az esetben, ha az örökbe fogadható gyermek betöltötte a harmadik életévet.

Emellett a jelenleg kötelezően elvégzendő örökbefogadói tanfolyam önkéntesen igénybe vehetővé válik.

Szigorítást is tartalmaz a változtatás: ha az örökbe fogadni szándékozó nem valós adatot szolgáltat, akkor az alkalmasságának elutasításához vagy annak felülvizsgálatához vezethet.

Az örökbefogadás utánkövetését végző közhasznú szervezetek számára a jövőben az emberi erőforrások minisztere egyedi támogatást nyújt. Ha pedig magyar állampolgárságú szülők külföldi gyermeket szeretnének örökbe fogadni, akkor kedvezményesen honosítható lesz az a kiskorú.

A törvény ismertetésekor elhangzott: Magyarországon jelenleg 23 ezer gyermek él intézményben vagy nevelőszülőnél.