Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Uniós összehasonlításban a közigazgatási ügyek pertartama a negyedik, a polgári ügyek pertartama az ötödik legrövidebb Magyarországon – mondta Handó Tünde a Szegedi Ítélőtábla és a Szegedi Törvényszék tavalyi munkáját értékelő sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta, ma már nem mondható el a bíróságokról, hogy elhúzódnak a perek.

A járásbírósági ügyek 86 százaléka egy éven belül befejeződik, a polgári ügyek esetében ezek 90 százaléka jogerősen – tudatta az OBH vezetője. Hozzátette: büntető ügyszakban 78 százalék ez az arány.

A magyar bíróságok élen járnak az ügyvitel digitalizációjában is. Tavaly egymillió elektronikus beadvány érkezett a bíróságokra – közölte az elnök.

Handó Tünde kifejtette, Európában is kiugró a GDP arányában az a támogatás, melyet az igazságszolgáltatás, azon belül a bírósági szervezet kapott. A megalkotott jogszabályok és a bírósági szervezet költségvetési támogatása segítette azt, hogy hat év alatt a két éven túl folyamatban lévő ügyek száma csaknem 50 százalékkal csökkent.

Tárkány-Szűcs Babett, a Szegedi Törvényszék elnöke úgy fogalmazott, csökkenő ügyhátralék, kiváló időszerűségi és megalapozottsági mutatók jellemzik a bíróság munkáját.

A polgári és a büntető ügyszakban a befejezett ügyek száma meghaladta az érkezőkét, így folyamatosan csökken az ügyhátralék – tudatta az elnök.

Büntető ügyszakban jelentős változást hozott az új büntetőeljárási törvény bevezetése, a törvényszék illetékességi területén működő járásbíróságokon a perek 64 százaléka az előkészítő üléseken befejeződött.

Kiss Gabriella, a Szegedi Ítélőtábla megbízott elnöke elmondta, a táblabíróságon tavaly kiemelkedő munkateher mellett is magas színvonalú és időszerű ítélkezés zajlott.

Az egy tanácsra jutó érkező ügyek száma az ítélőtáblák között Szegeden volt a legmagasabb – tudatta az elnök.

A befejezett peres ügyek száma 2018-ban negyedével nőtt a korábbi évhez képest – közölte Kiss Gabriella.