Stummer János, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke kedden videót tett közzé, amelyben azt állította, hogy „Orbán Viktor egy saját alagutat akar magának építeni a Puskás-stadionba”. A tényekre nem igazán figyelő Stummer (hogy a legfeltűnőbb hibával kezdjük: a létesítményt Puskás Arénának hívják) ezután igyekezett hőst faragni magából, amiért a „titkosított információ” nyilvánosságra hozásáért vállalja a jogi és politikai következményeket.

Hirdetés

De ezt még lehetett fokozni: nem sokkal később Jakab Péterrel is készített egy komor hangvételű videót, amelyben a tegnap balesetező pártelnök rezsimezett, diktátorozott, drogbárózott egy jót olyan arccal, mintha épp most mutatták volna meg neki a Jobbik csökkenő támogatottsági adatait, kijelentve, „a közösség teljes mellszélességgel” Stummer mellett áll. Majd a nyúzott arcú, szomorkás Stummer János ismét elmondta, hogy vállalja a jogi és politikai következményeket, végül Jakab baloldali szövetségeseit is csatlakozásra biztatta, nagyjából úgy, mintha ezen az ügyön múlna az ország jövője.

Fotó: képernyőkép, Facebook

És akkor a valóság:

„Mai kacsa: titkos alagút épül a Puskásban…” – írták a Puskás Aréna Facebook-oldalán megjelent közleményben.

„Ehhez képest a tények: a Puskás Aréna úgy kapott engedélyt, hogy fél év után felül kell vizsgálni: jól működő közlekedési megoldás-e, hogy a hazai és külföldi védett személyeket a rendes közönség forgalmának időnkénti akadályoztatásával, várakoztatásával szállítják az Arénába. A felülvizsgálat eredménye: jobb megoldás lenne, ha a védett személyek, kiemelt vendégek, előadók autós közlekedési útvonala nem keresztezné a több tízezres közönség gyalogos útvonalát, célszerű e közlekedési utakat fizikailag elkülöníteni.

A tervezett megoldás egy mindösszesen 50 méter hosszú autós aluljáró.

Ahhoz, hogy a rövid aluljárót nemzetbiztonságilag kockázatmentesen lehessen megépíteni, hogy a közönség és a védett személyek biztonsága érdekében semmilyen információ – speciális menekülési lehetőségek, térfigyelők pozíciója, stb. – ne kerüljön illetéktelen kezekbe, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága jóváhagyta, hogy

a tervezési és kivitelezési munkák egy nemzetbiztonságilag minősített, meghívásos, többszereplős versenyeztetés keretében legyenek pályáztatva.

A költségekről a pályáztatás után az építtető köteles beszámolni a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának.

Persze ha a hazugságért felelnie kell, Stummer nyilván áldozatnak érzi majd magát.

Korábban írtuk