– Mi lesz az idei gyűlés mottója?

– Nemzetegyesítés a lélek által. Szeretnénk ezzel kihangsúlyozni, hogy a gazdasági válságból való kilábalás első lépcsőfoka elsajátítani olyan ősi értékeket, mint a szolidaritás, az együttérzés vagy a testvéri szeretet. A bösztörpusztai sztyeppe gondolatbeli kapuit így kitárjuk minden olyan ember előtt, akit kicsit is érdekel a magyarság sorsa, s aki szeretne közreműködni a nemzetünk egységesítését célzó törekvésekben.

– Melyek a négynapos rendezvény főbb programpontjai, kuriózumai?

– Mindenképp kihangsúlyoznám a Horthy-sátor előadásait, amiken neves előadók mesélnek például a régi csendőrségről, de megtekinthető majd a korszak katonai ruházata és fegyverei, lesz filmvetítés, és megemlékezünk az egykori kormányzó halálának 70. évfordulójáról is. Szintén fontos momentuma a találkozónak a karikásostor-világbajnokság, aminek első helyezettje egy szürkemarhát, második helyezettje egy aranyműves karikás ostort, harmadik helyezettje pedig egy csikóbőrös kulacsot nyer. A Nagyszínpad zenei programjai közül pedig kiemelném a vasárnap esti koncertet, a színpadon ugyanis a nemzeti oldal egyik legkedveltebb zenekara, az Ismerős Arcok lép föl, Balogh András cimbalomművész pedig negyedmagával készül egy olyan előadásra, ami Európában egyedülállónak számít.

– Idén is tartanak közös imádságot?

– Bábel Balázs érsek úr augusztus 19-én mutat be szentmisét az alsószenttamási Szent Jobb Lator templomban, majd jelenlétével megtiszteli a Magyarok Országos Gyűlését. A bösztörpusztai küzdőtéren pedig a déli harangszó után református istentiszteleten vehetnek részt a hívek. Szakrális esemény lesz a Nagyboldogasszony-szertartás is, amire a MOGY előtt, augusztus 15-én kerül sor. Ennek során egy kiváló népművész által faragott szobrot viszünk el Kunszentmiklós kemencéjétől a gyűlés helyszínére, ahol bárki megtekintheti a találkozó ideje alatt.

– A küzdőtéren milyen események várják a közönséget?

– A négy nap során rengeteg lovas programot láthatnak az érkezők, lesz történelmi élőkép, országos fogathajtó verseny, Puszták népe lovasviadal, csikós és lovasíjász bemutató, valamint lóidomítás, ezenkívül az erős emberek is megmérettethetik magukat egy ügyességi versenyen, s itt tartjuk Szent István ünnepét is augusztus 20-án.

– Most is felállítják a Nemzeti Könyvsátort?

– Természetesen. A pénteki megnyitó vendégei lesznek Petrás Mária énekes, keramikus és Döbrentei Kornél költő, illetve könyvbemutatót tart többek között Darai Lajos, Domonkos László és Rozsnyai Ágnes írók is.

– A sport szerelmesei is találnak fogukra való programot?

– Lesznek állandó kiállításaink olimpikonokról, és bemutatkoznak a magyar sportok is, mint a baranta, a ZBK KEMPO, az ulti vagy a gombfoci, illetve vendégünk lesz Székely Bulcsú olimpiai bajnok vízilabdázó, Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja és Kű Lajos, olimpiai ezüstérmes futballista.

– A gasztronómiai kínálatban is megnyilvánul a MOGY szellemisége?

– Nem szívesen alkalmazunk tiltást az árusítandó élelmiszerekkel kapcsolatban, hiszen a magyar nemzet mindig is befogadó volt, ám a MOGY-on kivételt teszünk, ugyanis a rendezvény szellemisége megköveteli azt, hogy ne engedjük az idegen eredetű, külföldi ételek és italok forgalmazását. Ezek helyett kapható majd Magyarok söre és hazai üdítőitalok, valamint sok más mellett a jól megszokott hazai ételek, úgy mint borjúkötél, rostonsültek, pörköltek, valamint Nyers Csaba finomságai. És ha már félig-meddig a kereskedelemre terelődött a szó, hadd hívjam fel a figyelmet arra a rengeteg árusra, akik az előző évekhez hasonlóan 2012-ben is elhozzák csodálatos iparművészeti termékeiket, hogy a vendégek kedvükre válogassanak belőlük.

Szencz Dóra