Fotó: mti, archív
Fotó: MTI, Bugány János

Erkölcsi és politikai felelősség terheli Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét a Czeglédy-ügyben – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden az M1 aktuális csatornán.

A politikus úgy fogalmazott, hogy Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenc „strómanja”, aki mögött az egyébként egymással veszekedő baloldal feltűnően összezárt.

Egyértelmű, hogy a diákok ki nem fizetett bérét, valamint az áfacsalásból megmaradt pénzt, amit a nyomozók nem találtak meg, az MSZP és a DK kasszájában kell keresni – mondta Budai Gyula.

Kitért arra is, a Magyar Idők – MSZP-s forrásra hivatkozva – keddi számában írt arról, hogy a párt Szombathelyen egyéni országgyűlési képviselőjelöltként indítaná Czeglédy Csabát az áprilisi választásokon. Ez a feltűnő támogatás arra utal, hogy ebben az ügyben „nagyon nagy svindlinek” kell lennie – jegyezte meg a fideszes képviselő. 

Budai Gyula a Kossuth rádió 180 perc című műsorában azt mondta, az Altus Portfólió Kft.-vel szemben indított jegybanki piacfelügyeleti eljárás arra utal, hogy a kölcsönügyletek jogszabályba ütköztek, azaz nem tekinthető „baráti kölcsönnek” az Altustól a Human Operatornak adott 200 millió forint.

A politikus kijelentette, ha a gyanú bebizonyosodik, büntetőeljárás kezdeményezhető, ő pedig személyesen is megteszi majd a feljelentést.

(MTI)