A volt kormányfő szerint az albizottság politikailag elfogult, ezért alkalmatlan feladatának teljesítésére. Gyurcsány Ferenc indokait levélben fogalmazta meg Kövér László házelnöknek. Ebben leírta, tragikusnak tarja, hogy ártatlan civilek és munkájukat tisztességgel végző rendőrök százai sebesültek meg 2006 őszén, de úgy látja, a rendőrök minden hiányosság ellenére a köztársaságot, annak intézményeit védték, a demonstrálók jelentős része pedig átlépve az alkotmányosság kereteit, a köztársaság rendjére tört.

Nem ment el az albizottság ülésére Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója sem, mert szerinte a testület fideszes elnöke, Demeter Ervin elfogult.

Az NBH másik korábbi főigazgatója ugyanakkor részt vett a meghallgatáson. Galambos Lajos azt állította, hivatali ideje alatt nem kaptak pártpolitikai megrendeléseket. Ennek ellentmond, hogy az ő főigazgatósága alatt kezdett az NBH-nak dolgozni az a hacker, aki a gyanú szerint információkat szolgáltatott ki szocialista politikusoknak.

Demeter Ervin szerint megerősödött annak gyanúja, hogy korábban pártpolitikai célokra használták a titkosszolgálatokat.