„Tegnap Gyurcsány Ferenc egy fórumot tartott. Mivel 2006-ról szerettem volna interjút készíteni vele, először megpróbáltam e-mailen elérni, de elutasított, utána odamentem hozzá három áldozattal, de félrelöktek, majd Manninger Miksa, a Mandiner munkatársa kérdésére válaszolva a volt miniszterelnök kifejtette, hogy ez csak egy narratíva, hogy ő felelős, ekkor kiabáltam be, hogy

Hirdetés

itt van személyesen egy áldozat, Nagy László, akinek kilőtték a szemét. Aztán azt magyarázta, hogy itt van ez az alak, megmosta a haját – ott ez úgy jött le, hogy megpróbálja nevetségessé tenni.

Nagy László és én se voltam soha előtte Gyurcsány-fórumon, tehát nem igaz, hogy őt bármikor máskor provokáltuk volna. Most is próbáltam a legális csatornákon eljutni hozzá, de nem nyilatkozik, nem mer, és személyeskedéssel próbálja meg elleplezni a felelősségét, hogy 2006-ban két hónapon keresztül kínozták magyar emberek százait. Megverték őket, kilőtték a szemüket, megalázták őket. Van, aki emiatt öngyilkos lett, sokan lelkileg, fizikailag tönkrementek. Gyurcsány ezen viccelődött tegnap”- írta posztjában az újságírónő.

Gyurcsány megalázza a kilőttszemű áldozatot

Tegnap Gyurcsány Ferenc egy fórumot tartott. Mivel 2006-ról szerettem volna interjút készíteni vele, először megpróbáltam emailen elérni, de elutasított, utána odamentem hozzá három áldozattal, de félrelöktek, majd Manninger Miksa, a Mandiner munkatársa kérdésére válaszolva a volt miniszterelnök kifejtette, hogy ez csak egy narratíva, hogy ő felelős, ekkor kiabáltam be, hogy itt van személyesen egy áldozat, Nagy László, akinek kilőtték a szemét. Aztán azt magyarázta, hogy itt van ez az alak, megmosta a haját – ott ez úgy jött le, hogy megpróbálja nevetségessé tenni. Nagy László és én se voltam soha előtte Gyurcsány-fórumon, tehát nem igaz, hogy őt bármikor máskor provokáltuk volna. Most is próbáltam a legális csatornákon eljutni hozzá, de nem nyilatkozik, nem mer és személyeskedéssel próbálja meg elleplezni a felelősségét, hogy 2006-ban két hónapon keresztül kínozták magyar emberek százait. Megverték őket, kilőtték a szemüket, megalázták őket. Van, aki emiatt öngyilkos lett, sokan lelkileg, fizikailag tönkrementek. Gyurcsány ezen viccelődött tegnap.

Posted by Skrabski Fruzsina on Wednesday, August 11, 2021
Korábban írtuk