Hirdetés

Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője a Hír TV adásában leszögezte: az előválasztás azért jó dolog, mert megélénkült a politika a fővárosban, választási televíziós vita zajlott.

Közlése szerint érdemes megnézni, ki milyen kommunikációs taktikával élt: Karácsony Gergely igyekezett a megbízható városvezető szerepét vinni, Kálmán Olga a tárgyi tudás helyett érzelmekre igyekezett hatni, Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum jelöltje pedig szintén alapvetően a szakmaiságra hagyatkozott.

Jeszenszky Zsolt felvetette, az a nagy kérdés most, valóban az ellenzéki előválasztás győztese lesz-e Tarlós István kihívója. Nagy József szerint aki nem fogadja el a végeredményt, az onnantól kezdve egy politikai hulla.

Gerő András történész – utalva a DK kihátrálására Karácsony Gergely mögül – elmondta, azt látni, hogy a politika természetéhez tartozik az, amit a köznyelvben árulásnak neveznek.

Akkor teszik ezt meg, ha ez az érdekük. Gyurcsányék rájöttek, nekik az az érdekük, hogy Kálmán Olga mögé álljanak, hiszen az EP-választástól önbizalmat kaptak – tette hozzá Nagy Attila Tibor.

Pesty László szerint Gyurcsányék úgy érezték, az ingadozókat vagy baloldali nő szavazókat egy női jelölttel jobban meg lehet szólítani.