Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzésben állt ki Czeglédy Csaba mellett, akit tisztességes, becsületes emberként jellemez.

A Demokratikus Koalíció elnöke kedd reggel a Czeglédy Csabának adott altusos kölcsönnel kapcsolatos hírekre reagált közösségi oldalán, mivel úgy látja, a történtek:

valamilyen bűn elkövetésének árnyát borítják rám.

A DK vezetője felidézi közös múltját Czeglédy-vel:

Czeglédy illetve irodája számtalan perben képviselt az elmúlt években a Fidesz ellen. Egy-két kivétellel ezeket rendre megnyertük. Csaba munkáját éveken keresztül kifogástalanul és eredményesen végezte. Tisztességes, becsületes embernek ismertem meg, több év közös munka után a barátomnak éreztem.

Gyurcsány szavai szerint amikor Czeglédy megkereste őt, hogy kölcsön kérjen tőle, ő feleségéhez, Dobrev Klárához irányította.

Klára úgy döntött, hogy ad kölcsönt Csabáéknak és én egyetértettem vele.

Gyurcsány Ferenc úgy látja, az adóhatóság intézkedései kötik gúzsba Czeglédy-t, aki ezért nem tud a diákoknak fizetni.  

Most meg kellene tagadnunk? Miután a Fidesz meggyanúsította, el kellene őt hagynunk? Egyiket se tesszük meg. Továbbra is dolgozunk irodájával, nem fordítunk hátat. A jobboldal szemében ez bűn. Szerintünk nem. Sőt.

Így összegezte álláspontját Gyurcsány Ferenc.

Napok óta lázban tartja a kormányközeli sajtót, hogy idén tavasszal jelentős kölcsönt adott családi cégünk Czegledy…

Gepostet von Gyurcsány Ferenc am Montag, 9. Oktober 2017

Gyurcsány és a tisztesség – egy klasszikus: 

demokrata.hu