Történelmi távlatokban Magyarország sikeresebb lesz az „Európai Egyesült Államok” részeként, mint amilyen ma – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke csütörtökön, szolnoki lakossági fórumán mintegy száz ember előtt.

Gyurcsány Ferenc megrögzött Európa-pártinak nevezte magát.

Azt mondta: jobban bízik Angela Merkel német kancellárban, mint Orbán Viktor miniszterelnökben, az Európai Központi Bank elnökében, mint az „egyenes tekintetű” Matolcsy György jegybankelnökben, az európai központi ügyészségben, mint Polt Péter legfőbb ügyészben. A DK elnöke szerint nem véletlen, hogy a magyar kormány nem hajlandó elfogadni az európai központi ügyészséget, mert akkor lenne egy olyan vádhatóság, amely „Orbán akaratától függetlenül keresi a bűnt és a bűnöst”- mondta.

Beszédében felidézte, hogy szerinte Oroszország információkkal rendelkezik a Fideszhez és a kormányfőhöz köthető „törvénytelen pénzmozgásokról”. Emlékeztetett, hogy a közelmúltban Orbán Viktort felszólította: vagy tisztázza magát, vagy 72 órán belül perelje be őt azokért az állításaiért. Szavai szerint ha a miniszterelnök perelt volna, egyből a bírósághoz fordulhatott volna, kikerülve az ügyészséget.

Gyurcsány Ferenc azt mondta: a magyar politikai viták azért élesek, mert alapkérdésekben nem tudnak megállapodni a résztvevők. A békés egymás mellett élés politikáját kellene megteremteni, hogy utána együtt tudjanak működni – mondta. Hozzátette: a konfliktus fő forrása, hogy Magyarország leglényegesebb kérdéseiről mást gondolnak.

A DK elnök közölte: Orbán Viktor azt mondja, hogy „Brüsszel az új Moszkva”, míg ő azt látja, hogy a „gyermekeink nem Záhonynál, hanem Hegyeshalomnál hagyják el a határt, mert ott vár rájuk jobb élet”.

Figyelmeztetőnek nevezte, hogy lassan minden harmadik gyermek külföldön születik és sokan kint is maradnak. Ugyannyi orvos hagyja el az országot egy évben, mint amennyit ugyanennyi idő alatt képeznek, miközben többen nyugdíjba is mennek – mondta, hozzátéve, az egészségügyben is a kapcsolatok és a pénz számítanak, holott az emberek egyformán fizetik a társadalombiztosítást, amiért egyforma szolgáltatást kellene kapniuk, de ez nem így van – mondta.

Gyurcsány Ferenc kitért e a kettős állampolgárságra. Nem ismeri el – jelentette ki -, hogy pusztán azért kell valakinek kettős állampolgárságot adni, mert „az üknagyapja magyar volt”. Szerinte „egyedileg kell értékelni” azt, aki nem osztozik a magyar politikai közösség mindennapjaiban. Aki nem itt adózik, ne is szavazzon – mondta, hozzátéve, „Székelyudvarhelyen, Sydneyben vagy Los Angelesben nem kell megmondani, hogy milyen legyen a nyugdíjpolitika”.

MTI