Gyurcsány Ferenc szerint az ellenzéknek hét hónapja van bebizonyítani, hogy jobb országot tudnak teremteni, mint a jelenlegi. 

A Gulyás Márton által összegrundolt agórán egymás után szólaltak fel a baloldali pártok vezetői.

Elsőként Gyurcsány Ferenc járult a mikrofon elé, és osztotta meg magvas gondolatait a nem túl nagy számban jelen lévő érdeklődőkkel. Kemény vállalással nyitott a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke: „nagyjából hetes hónapunk van, hogy bebizonyítsuk, hogy a demokratikus ellenzék részvételével működő új kormány egy jobb országot teremtene”. 

„Jó lenne, ha azt látnák rajtunk, hogy a nemzeti együttműködés rendszerének csúfolt nemzeti lerohanás rendszerét mi nem a nemzeti kicsinyesség és önzés rendszerével akarjuk felcserélni. Ha most ellenzékben – őszintén szólva – nem értünk egymással szót, miközben igen nagy távolság nincsen köztünk, hogy a csudába’ fogjuk megérteni az országnak azt a felét, ami soha nem fog ránk szavazni?” – tette fel a költői kérdést Gyurcsány Ferenc.

A DK elnöke bejelentette, a Bokros Lajos vezette Modern Magyarország Mozgalommal (MoMa) közösen fognak a választásokra készülni és valamilyen módon indulni is.

Gyurcsány Ferenc kompromisszumkészségéről biztosított mindenkit a választási rendszerről való tárgyalásokkal kapcsolatban.

Az alábbi videóban az agóra teljes megnyitóját megtekinthetik, benne az összes ellenzéki politikus beszédével. 

-EN-