Az MSZP már reagált is Gyurcsány Ferenc Botka Lászlónak írt levelére. Nem kímélték a Demokratikus Koalíció elnökét. 

2007-ben Harangozó még csillogó szemmel nézett Gyurcsányra


Harangozó Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő szerdai, más témában tartott sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt mondta: az MSZP ellenfele Orbán Viktor, a levelezésből viszont úgy tűnik, mintha Gyurcsány Ferencnek Botka László lenne az ellenfele.

„Mi ezzel nem kívánunk foglalkozni. Leveleinek, üzeneteinek, bármilyen más politikai ármánykodásának nyitottunk egy fiókot, ott fogjuk őket gyűjteni a következő időszakban” – jelentette ki.

Hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc nem megoldás, személyével többséget szerezni, választást nyerni, a további „fideszes lopásokat és országrontást” megakadályozni nem lehetséges.

Leszögezte: az MSZP elfogadta Botka László miniszterelnök-jelölt azon feltételét, hogy a 2010 előtti politika szimbolikus vezetőit nem kívánja szerepeltetni a listáján, nem tolja a politika élvonalába, és az üzeni a választópolgároknak, hogy az MSZP valóban új politikát és új irányt képvisel. Ez a szövetségesekre is igaz, márpedig Gyurcsány Ferenc személyében szimbolizálja mindazt, ami a baloldal 2010-es kétharmados vereségéhez vezetett – tette hozzá.

Megjegyezte: Gyurcsány Ferencnek először tisztáznia kellene legutóbbi akcióját, amivel az ellenzéket és az oknyomozó újságírást is lehetetlen helyzetbe hozva Orbán-ellenes vádakkal „hazardírozott”, majd kiderült, hogy bizonyítékai nincsenek és talán őt is megvezették. Ilyen vezetőre nincs szüksége az országnak – mondta Harangozó Tamás.

PÜNKÖSDI LEVÉL BOTKA LÁSZLÓNAK———————————-———————————-Kedves Laci!Múlt heti rövid telefonbeszélgetésünk végén azt…

Gepostet von Gyurcsány Ferenc am Mittwoch, 7. Juni 2017

MTI, demokrata.hu