Fotó: youtube.com (képernyőfotó)
Hirdetés

Továbbra sincs ideológiai karaktere és nem találja saját hangját a parlamentbe először bekerülő Momentum, amely az elhúzódó vezetési válság mellett intellektuálisan is kiüresedett, „obstrukciós” akcióinak pedig egyre rosszabb megítélése van

Az úgynevezett zöldpártok szintén vezetési válságtól szenvednek, az egykori országos hálózatát elvesztő LMP, illetve a tagsággal sosem rendelkező Párbeszéd is csupán médiapártként működik.

A Jobbik elvesztette nemzeti jellegét, megszűnt a párt szuverenitása, botrányok és az önvizsgálat teljes hiánya miatt a szervezet leépülése folytatódni fog, sőt a párt jövője is kérdésessé vált.

A Demokratikus Koalíció az egyetlen olyan szervezet, amelynek vezetése és struktúrája stabil maradt a közös választási kudarc után, így – mivel Gyurcsány Ferenc újra össze szeretné fogni a baloldalt – vélhetően először a megszűnéshez közel álló, történelmi mélyponton lévő MSZP-t fogja beolvasztani. Gyurcsány célja a 2010 előtti MSZP–SZDSZ-koalíció mintájára egy hasonló fazonú, általa vezetett DK–Momentum-koalíció megteremtése, amelybe a többi baloldali párt is részt venne.

Korábban írtuk

A XXI. Század Intézet elemzése a baloldali együttműködés keretében indult hat párt jelenlegi, válságos állapotát vizsgálja, egyenként rámutatva három meghatározó problémára, a megkülönböztethető, világos identitás, illetve a politikai mondanivaló hiányára, a vezetői válságra és a szervezeti instabilitásra.

A részletekről IDE KATTINTVA a XXI. Század Intézet honlapján olvashatnak.