Hirdetés

Szerinte úgy telt el a nyár, hogy a kormány nem tett semmit, a hőmérőket is csak októbertől tudják biztosítani az iskolákban. „Lopni tudnak rendesen, hazudni is, kormányozni azt nem” – fogalmazott. Szóvá tette a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség támogatásának csökkentését – amely miatt szerinte ha van teremtő Isten, akkor szégyelli magát és könnyezik – , valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetemen történteket.

Elmondta, az Írás szerint az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig a felfuvalkodottság, a Fidesz-KDNP képviselői ezért ilyen gőgösek és felfuvalkodottak. Orbán Viktor hétfőn megjelent publicisztikáját úgy értékelte, hogy az „egy plakátműveltségű ember sehova nem vezető téves eszmefuttatásainak rendszerbe foglalt szófüzére”. Majd azt firtatta, „mi a csudát keres” a kormányfő az unió tagjai között, ha azt gondolja, hogy az EU által képviselt értékek ellentétesek Magyarországéval.

Gyurcsány Ferenc hozzátette: soha nem lesz olyan az EU, mint amilyennek Orbán Viktor szeretné látni, mert az EU nem fogja választásra kényszeríteni polgárait azzal kapcsolatban, hogy a reformáció reneszánszát, vagy az ellenreformáció barokkját tiszteljék-e.

Korábban írtuk