– A magyar kormány egyszerűen nem mond igazat, amikor azt mondja, hogy nincs – idézőjelben – hadban az oroszokkal, hiszen a NATO tagjaként, az Európai Unió tagjaként, két olyan szövetség részesei vagyunk, akik teljesen egyértelműen állást foglalnak ebben a kérdésben, és az ukrán elnyomott nép mellett szólnak

Hirdetés

– nyilatkozta Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke az ATV híradójának.

A Magyar Nemzet cikkében felhívja a figyelmet, hogy Gyurcsány Ferenc kormányában Horn miniszterelnöki koordinációért felelős államtitkára, ezzel együtt pedig Karácsony Gergely főnöke volt, mivel a főpolgármester akkor a Gyurcsány-féle Miniszterelnöki Hivatal tanácsadójaként dolgozott.

A lap emlékeztet, Karácsony Gergely egy televíziós interjúban arról beszélt, hogy hazánk háborúban áll Oroszországgal. A teljesen abszurd, valótlan kijelentés ráadásul nem csupán nyelvbotlás volt, hiszen a riporter pontosítására, miszerint szerencsére nem állunk háborúban Oroszországgal, a főpolgármester megerősítette előző állítását.

− A baloldal nemcsak nem akar véget vetni a háborúnak, hanem bele akar sodorni minket a háborúba. Erre a kockázatvállalásra minden magyar embernek emlékeznie kell

− közölte korábban Hollik István a Kossuth rádió műsorában. Mint mondta, Karácsony Gergely szavai, miszerint háborúban állunk Oroszországgal, egy háborúpárti deklaráció. Felhívta a figyelmet, hogy azért van szükség erre a baloldaltól, hogy világos legyen a külföldi finanszírozók számára, hogy a magyar baloldal úgy cselekszik, ahogy tőlük elvárják. A Fidesz kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: azért indítják el a háborúellenes kampányukat, mert szerinte a háborúpárti álláspont hihetetlen kockázatokat rejt magában.

– Dermesztő, hogy a legmagasabb választott pozícióban lévő ellenzéki politikus ilyen felelőtlenül nyilatkozik, veszélybe sodorva ezzel az országot. A főpolgármester mondatai ugyanis alkalmasak arra, hogy hazánkat belesodorják a háborúba

– fogalmazott korábban a Magyar Nemzet megkeresésére Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője Karácsony Gergely kijelentésével kapcsolatban.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk