A Századvég politikai elemzések központjának igazgatója szerint a DK elnöke azt akarja elérni, hogy az MSZP-nek ne legyen öt képviselője, azaz ne tudjon frakciót alakítani a következő Országgyűlésben. A szocialisták vezetése ezért beáldozza azon politikusait, akikkel kapcsolatban felmerülhet a gyanú, hogy átülnének a DK képviselőcsoportjába.

Hirdetés

Az MSZP vezetése szerint az általuk a Gyurcsány Ferencékkel kötött, a budapesti körzeteket érintő megállapodás nem kötelezte Molnárt arra, hogy a DK frakciójába üljön. A korábbi elnök viszont állítja: az ominózus megállapodásban szó szerint az szerepelt, hogy „az MSZP és a Párbeszéd tudomásul veszik, hogy Budapest 18. választókerületében Molnár Gyula képviselőjelölt a DK országgyűlési képviselőcsoportjához fog csatlakozni” – olvasható a lap pénteki számában.

Kiszelly Zoltán logikusnak nevezte a Magyar Nemzet értesülését, miszerint egy esetleges választási győzelem után az MSZP egyesülne a Párbeszéddel és az LMP-vel, az új párt pedig Karácsony Gergely 99 mozgalmán jöhetne létre a jelenlegi főpolgármester vezetésével.

Gyurcsány Ferenc akármit is csinál, odébb tesz egy üveg üdítőt vagy csupán készít egy három másodperces videót, azzal nagyobb figyelmet és érdeklődést vált ki, mint Karácsony Gergely bármivel – mondta a 99 mozgalom esélyeiről Kiszelly Zoltán a Magyar Nemzetnek.

Korábban írtuk