Képernyőfotó: hirado.hu, szerk.

Az egykori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc és őszödi beszéde tette tönkre a szocialista pártot – mondta Boros Bánk Levente, a Médianéző igazgatója kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Fotó: hirado.hu (képernyőkép, archív)

Az igazgató szerint az MSZP azért van abban az állapotban, amiben, mert Gyurcsány Ferenc „lehúzta a mélybe és azóta sem tudott a felszínre vergődni ez a párt”.

Hozzátette, ugyanakkor Gyurcsány Ferencnek még most is vannak követői: egy nagyon szűk tábor, amely fanatizálható, s amely el is hitte a Demokratikus Koalíció elnökének, hogy az őszödi beszéd egy „igazságbeszéd” volt.