Elsősorban a koronavírus-járvány elleni védekezésről volt szó napirend előtt az Országgyűlés szerdai ülésén.

Hirdetés

Gyurcsány Ferenc felszólalásában azt mondta: az oltással ugyan jól áll az ország, amikor ő oltást kapott, „flottul ment”, de szerinte kérdés, hogy korábban mit csinált a kormány, „merte-e” megvédeni az embereket.

Minden működik, amikor nem avatkozik közbe a kormány, de semmi sem működik, amikor megpróbál valamit csinálni, mert alkalmatlan a kormányzásra – értékelt az annak idején ciklus közbeni lemondásra kényszerülő Gyurcsány.

Fotó: Facebook képernyőkép

A DK-elnök, aki a felszólalás elején a többször is börtönbe csukott apjáról beszélt, végül fenyegetőzve azt mondta:

– Magukat is el fogják vinni. Nem is olyan soká. Egy év múlva, másfél év múlva, mer’ maguk nem megvédték a magyarokat, hanem hozzájárultak ahhoz, hogy százak haljanak meg, és ezért maguk lesznek a felelősek. És mi ezt a felelősséget számon fogjuk kérni. Tudják mikor? Amikor győzünk. És tudják, mikor fogunk győzni? Jövőre. És maguknak nem lesz kegyelem, szeretném mondani! Viszontlátásra – közölte hevesen gesztikulálva az oltásellenes baloldal vezetője.

Mint ismert, Gyurcsány nem először fenyegette meg a fideszeseket. Korábban azt írta: „Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek.”

Válaszában Dömötör Csaba kifejtette: úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc legfontosabb feladata, hogy fenyegessen, tehát semmit nem változott Balatonőszöd óta.

Úgy látja, az ellenzék megpróbálja letagadni, hogy oltásellenes kampányt vitt, támadta az engedélyező hatóság döntését, petíciót indított, és azt állította, hogy nincs igény az oltásokra. A baloldalnak óriási tapasztalata van abban, hogy miként írja felül a múltat, de nem tudja letagadni, mit tett – mondta, utalva a DK titokban eltüntetett petíciójára.

Az államtitkár kiemelte: az ellenzék a vakcina ellen hangolt, és bár a járvány ellen küzdők névsorában is szerepelhetett volna, a másik utat választotta.

Ma reggel egész jó állapotban találták Gyurcsány Ferencet a balatoni nyaralójában, ezért elhozták a parlamentbe, hogy…

Posted by Kocsis Máté on Wednesday, April 7, 2021

Ma reggel egész jó állapotban találták Gyurcsány Ferencet a balatoni nyaralójában, ezért elhozták a parlamentbe, hogy felszólaljon. Beszélt például a lopásért és más bűncselekményekért 4-5-ször börtönre ítélt apjáról, és arról, hogy nem az a fontos, hány embert oltottak be.

Pedig de, az a fontos. Lakosságarányosan legtöbbet az EU-ban. Sokat tett Gyurcsány, hogy ne így legyen, de így lett. A kormány jó döntést hozott, jó korán, a többi ország csak most ébredezik. Ennek ellenére “foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel” vádolta meg a kormány tagjait és közölte, hogy “2022-ben vissza fog jönni (!) és nem lesz kegyelem”. A bukott, gyenge gazember fenyegetőzésétől eltekintve ennyit arról, hogy vissza akarna vonulni…

Arról persze nem beszélt, hogy mi van azokkal, akiket az ő vezetésével beszéltek le az oltásról és meghaltak, és vállal-e felelősséget az oltásellenes kampányért, amit hónapokig folytattak. Aljas, hazug politikai bűnöző, le fogjuk győzni 2022-ben az utánfutóival együtt.

Kocsis Máté, Facebook
Korábban írtuk