Ma tizenöt éve mondta el Gyurcsány Ferenc a rendszerváltás óta az eddigi legsúlyosabb belpolitikai válsághoz, a 2006. őszi utcai zavargásokhoz vezető, nem utolsósorban pedig az MSZP-t romba döntő beszédét – írja a Magyar Nemzet.

Hirdetés

Emlékezetes: 2006. május 26-án Lendvai Ildikó vezetésével tartották meg Balatonőszödön a szocialisták képviselőcsoportjának a zárt ülését, nem sokkal azután, hogy az MSZP–SZDSZ-koalíció újrázni tudott az országgyűlési választáson. Záróbeszédében Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök az azt megelőző másfél év kormányzásáról, az ország helyzetéről értekezett.

Heves és sokszor trágár szavaiból kiderült, hogy az újrázó MSZP–SZDSZ-kormány hazugságokkal, a valós adatok és a tervezett megszorítások eltitkolásával, lényegében csalással nyerte meg a választást, miközben az országot a csőd szélére sodorta, így elkerülhetetlenné váltak a brutális megszorítások.

Tüntetések és erőszak

Gyurcsány Ferenc beismerő vallomással felérő monológját máig ismeretlen személyek eljuttatták a Magyar Rádiónak és több más szerkesztőségnek 2006. szeptember 17-én. Az azóta eltelt évek során bizonyossá vált, hogy a beszédet Gyurcsány tudtával és közreműködésével szivárogtatták ki. A beszéd szeptember 17-i nyilvánosságra kerülésének a napján Budapesten, a Kossuth téren, valamint több vidéki városban is tüntetések kezdődtek, amelyeken a tiltakozók a miniszterelnök lemondását követelték.

Korábban írtuk

Gyurcsány azonban egyértelművé tette, hogy a beszéd tartalmát vállalhatónak tartja, sőt büszke annak nyíltságára, és nem kíván lemondani. Kezdetét vette az utcai tüntetések, demonstrációk és rendőrattakok időszaka, ami országszerte zajlott egészen november elejéig.

A teljes cikk elolvasható az Magyar Nemzet oldalán, IDE KATTINTVA!