Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt (szerk.)
Hirdetés

Úgy fogalmazott, volt, amikor a magas választási részvétel az ellenzéknek kedvezett, volt amikor a kormányoldalnak, „ezért aztán volt is, amikor el is tévedtünk ebben az elemzésben”.

Gyurcsány Ferenc kérdésre válaszolva a győri polgármester-választással kapcsolatban sem kívánt találgatásokba belemenni. Elmondta, a napokban mindent elmondtak az ügyben, most a választókon a sor, hogy döntsenek.

Dobrev Klára, az DK EP-képviselője azon reményének adott hangot, hogy a választók megértették, milyen gátlástalan és erkölcstelen a „Fidesz uralta önkormányzatiság”. Hangsúlyozta, arra számítanak, hogy az ország számos helyén vissza tudják venni a falvakat, városokat és az embereknek járó európai uniós támogatásokat a Fidesztől.