A Demokratikus Koalíció elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök két nagy politikai hasznot remél az október 2-i kvótareferendumtól. Egyrészt tovább akarja fokozni az európai együttműködéssel kapcsolatos kételyeket, másrészt a népszavazást – annak sikere esetén – saját politikájának az igazolására fogja felhasználni.

Gyurcsány Ferenc hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a távolmaradás mellett kampányoló pártjuk a plakátok, a választási videók és a kampánydal mellett több száz település, összességében mintegy 1700 helyszínére fog kitelepülni. Úgy fogalmazott: minden, a szavazók és a DK politikusai között elhangzó mondat, minden találkozás annak az esélyét növeli, hogy „el lehet buktatni, meg lehet állítani ezt a történelemmel játszódó hazugságot”.

Fotó: MTI, archív

Gyurcsány Ferenc azt is kiemelte, hogy Magyarország bizonyos értelemben már döntött, amikor a kormányfő február 20-án áldását adta arra az európai tanácsi határozatra, amelyik lényegében tudomásul vette a belügyminiszterek tanácsának korábbi döntését, hogy Magyarország is részt vesz a menekültek első szétosztásában. Hozzátette, az elmúlt két évben a kormány döntése értelmében 1260 embert telepítettek le Magyarországon.

Azoknak, akiknek elegük van mindabból, ami az utóbbi hat évben történt, nem szabad megengedniük, hogy a miniszterelnök önmaga igazolását lássa egy esetleges politikai sikerben – fogalmazott.

MTI

Fotók: MTI