Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

Gőzerővel közeledik a karácsony, de mintha a pánikkormány nem lenne tisztában ennek jelentőségével. Amíg napi szinten önfényeznek a különböző propagandafelületeken és – például – a kétmillió nyugdíjasnak szóló koronavírus elleni vakcina regisztrációs levéllel hakniznak, addig még mindig homályos, hogy milyen intézkedésekre számíthatunk. Az is csak három nappal szenteste előtt fog kiderülni, hogy milyen korlátozások lesznek december 24-én érvényben – nyekereg Oláh Lajos.

A Demokratikus Koalíció szerint a pánikkormánynak nem a propagandával kellene most foglalkozni, hanem azzal, hogy a családok biztonságban ünnepelhessenek idén. Kétségtelen, hogy a majdani védőoltás nagyon fontos, de a propaganda több, mint kevés – okoskodik a Gyurcsány-párt országgyűlési képviselője.

Most ingyen maszkokat és tesztet kellene biztosítaniuk a családoknak, akik hónapok óta szétszakítva élnek, és féltik egymást – írja magabiztosan, mintha feltalálta volna a spanyolviaszt.

Mi, európai magyarok elvárjuk a kormánytól, hogy felelősségteljesen segítse az embereket, igaz az eddigi teljesítményük alapján kevés esély van arra, hogy ez valóban bekövetkezik – zárja savanyúan sorait Oláh Lajos.

Korábban írtuk