Fotó: MTI Fotó: Balogh Zoltán
Budapest, 2018. március 11. Az egészségügyi tárca miniszter-várományosaként bemutatott Komáromi Zoltán orvos az MSZP-Párbeszéd árnyékkormánya tagjainak bemutatóján a fõvárosi Loffice Cloud rendezvényterében 2018. március 11-én.
Hirdetés

Az egészségügy üzleti alapú átalakítására vonatkozó tervek komolyságát nem csupán Márki-Zay Péter korábbi nyilatkozatai bizonyítják, hanem az is, hogy a baloldal egészségügyi terveinek véglegesítését egy olyan DK-s politikusra bízták, aki az egészségügy privatizációját támogatja.

Komáromi Zoltán az elmúlt évben a keleti vakcinák elleni uszítással hívta fel magára a figyelmet. a Gyurcsány-párti háziorvos 2008-ban tűnt fel először a nyilvánosságban, amikor a vizitdíj mellett kampányolt, a vizitdíj2008.doctor.hu honlapon közzétett kiáltvány egyik fő szerzőjeként. A dokumentumban – amely ma is elérhető a világhálón – úgy fogalmaztak: „Köszönjük az elmúlt 4 hétben kifejtett aktivitásukat, amivel egy ilyen újszerű, talán szokatlan formában ki tudták fejezni véleményünket és szolidaritásunkat a vizitdíj megtartása mellett… El kell ismernünk, a vizitdíjnak köszönhetően a háziorvosok bevétele átlagosan közel harmadával növekedett…Ha elegen leszünk, talán meg tudjuk védeni azt, amit már megszereztünk. Talán elég egy kattintás ahhoz, hogy ne vegyék vissza a vizitdíjat!”

A további részletekről IDE kattintva az Origo honlapján olvashat.

Korábban írtuk