Fotó: MTI/Mohai Balázs (archív)
Hirdetés

Gyurcsány Ferenc az európai parlamenti (EP-) választás eredményét értékelő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az eddig megkötött megállapodásokhoz lehetőség szerint tartani kell magukat.

A DK elnöke azt mondta, az ellenzék számára a választás legfontosabb tanulsága, hogy átfogó együttműködéssel szinte az összes budapesti kerületet és sok vidéki várost „ki lehet szabadítani a Fidesz karmaiból”. A nyugodt ellenzéki felkészülés vezet sikerre, ez fontosabb, mint az, hogy bármelyik párt egy-vagy két hellyel többet szerezzen egy önkormányzatban – jelentette ki.

A politikust kérdezték arról, hogy továbbra is támogatják-e a párbeszédes Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltségét. Azt válaszolta, hogy a zuglói polgármester mögött négy párt, a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd áll, amelyek erről írásos megállapodást is kötöttek. Nincs ok arra, hogy bármelyikük is „elbizonytalanodjon (.) Karácsony Gergely támogatásában” – jelentette ki.

A vasárnapi EP-választást értékelő pártelnök azt mondta, hogy Orbán Viktor vereséget szenvedett, hiszen meg akarta változtatni az európai politikát, de ez a kísérlete elbukott. Az EP-t olyan frakciók fogják meghatározni, amelyek egy erősebb, együttműködő szövetséggé akarják tenni Európát – emelte ki.

Gyurcsány Ferenc érdektelennek nevezte, hogy a Fidesz hány mandátumot szerzett. Az a kérdés, hogy az Európai Parlamentben kinek lesznek szövetségesei és ezek a szövetségesek hányan vannak – magyarázta kijelentését. Ennek alapján a magyar kormánypárt a vesztesek közé fog kerülni, ezzel a politikával ugyanis nincs helye a néppárti frakcióban, ezért a képviselői vagy valamelyik nacionalista, szélsőjobboldali frakcióba ülnek be, vagy függetlenek lesznek. Csökkenni fog Orbán Viktor érdekérvényesítő képessége, nehezebben tudja majd képviselni az ország érdekeit – hangsúlyozta.

Saját szereplésüket elemezve bátor és helyes döntésnek nevezte, hogy a listavezetésre Dobrev Klárát kérték fel. Ő olyan emberek érdeklődését is felkeltette a DK iránt, akik korábban nem feltétlenül gondolták, hogy erre a párta fognak szavazni – mondta.

Végül úgy fogalmazott, hogy a DK kampányában egyetlen pillanatnyi megingás, jelentősebb tévedés és hiba sem volt. Tudták, hogy ez egy mozgósítási kampány lesz, a mozgósítási versenyt pedig a DK és a Momentum nyerte meg – jelentette ki.

Gyurcsány Ferenctől megkérdezték, hogy a választási eredmény alapján ő vált-e az ellenzék vezetőjévé. Azt felelte, nem gondolná, hogy az ellenzéki pártok kívülről érkező vezetőt várnának

A pártelnököt kérdezték arról is, hogy 2014-ben még egy egységes demokrata párt létrehozását javasolta. Azt felelte, nem szabad azokat az eszközöket használni, amelyekkel Orbán Viktor korábban egységesítette a jobboldalt. Erővel nem lehet semmire menni, türelemmel, alázattal, bölcsességgel lehet együttműködésre hívni a többieket – közölte. Azt nehéz megjósolni, hogy ez milyen szoros jogi formát ér el egy ponton, „de együttműködésre vagyunk ítélve, ez teljesen nyilvánvaló” – tette hozzá.