Fotó: Youtube (Gyurcsány Ferenc), Facebook
Hirdetés

Röviden Komáromi Zoltán szerepe a DK oltásellenes kampányában: 

  • tudatosan gyengíti az oltásokba vetett bizalmat;
  • vitatja, hogy bizonyos vakcinák jobbak, mint a koronavírus;
  • pedig már ő maga természetesen túl van az oltáson;
  • azzal is riogat, hogy összeroskadt és megroppant a magyar egészségügy;
  • az oltóanyagok ellen indított januári és februári aláírásgyűjtésben részt vett. 

Tavaly február-március környékén, a koronavírus járvány megjelenésével egy időben bukkant fel a nyilvánosságban egy orvos, aki független szakértőként, háziorvosként, főorvosként kezdte el adni az interjúkat a baloldali médiának. Megszólalásaiban közös volt: bármit tett a kormány, annak kapcsán mindig kemény, már-már durva bírálatot fogalmazott meg – írja az Origo.

Gyorsan kiderült, hogy a független szakemberként mutatkozó orvos a DK egészségügyi szakpolitikusa. A korábban az Együttben politizáló, egyébként háziorvosként dolgozó Komáromi Zoltán már tavalyelőtt, az előválasztás során csatlakozott Gyurcsány Ferencékhez. Ennek ellenére csak a vírus felbukkanásakor kapott fontos szerepet a pártelnöktől, igaz, ekkor azonnal a DK oltásellenes kampányának első számú arcává tette meg.

„Jobb a betegség, mint egyes vakcinák”

„Egy Magyar Nemzet nevű sajtókiadvány idézi a Simon Andrással folytatott beszélgetésemet, addig a visszakérdezésemig, hogy én vitatnám. (…) Simon András azt mondta, hogy több orvos azt mondta, hogy mindegy, milyen vakcinával oltjuk be a betegeket, az a lényeg, hogy be legyenek oltva” – ezzel a szavakkal próbálta megmagyarázni nagy visszhangot kiváltó nyilatkozatát a múlt hét csütörtöki ATV-s szereplésekor.

Korábban írtuk

Csakhogy védekezése gyenge, hiszen a műsorvezető az ominózus műsorban azt mondta, hogy a kormányzat szerint bármilyen vakcina jobb, mint a betegség, és ezzel nehéz is vitatkozni. Nem sokkal ezután Komáromi ahelyett, hogy visszavonta volna korább kijelentését, megerősítette.

Én ma is azt mondom (vagyis továbbra is vitatja). (…) Az emberek, akik elszoktak a figyelmes olvasástól, tényként fogadják ezt a hírt„ – fogalmazott a baloldali politikus, aki szerint az embereket könnyű átverni, amivel értelemszerűen azt sugallta, hogy az oltóanyagok megbízhatatlanok. Majd Csókay Andrással kezdett el foglalkozni, amiért Kincses Gyulának, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökének címzett nyílt levelében bírálta oltásellenes megnyilvánulását, és etikai vizsgálatot kezdeményezett ellene.

A teljes válogatás elolvasható az Origo oldalán, IDE KATTINTVA.