Fotó: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala (képernyőfotó)
Hirdetés

„Van egy Strache nevezetű fickó” – kezdte videós fejtágítását a Demokratikus Koalíció lánglelkű vezére, Gyurcsány Ferenc.

„Van ez a Strache nevű korrupt osztrák alkancellár. Volt alkancellár. A sztori jól ismert. Mocskos pénzért árulta a hazáját. De mi közünk van hozzá? Vajon ez csak az osztrákok ügye? Erről beszélek 3 percben” – írta facebookos videója felvezetőjében a DK elnöke.

„A Szabadságpárt elnöke. Tudjátok, ez olyan szélsőjobboldali formáció. Hát a mi nagy emberünk, ez az Orbán nevű, ez úgy dörgölődzött hozzá, hogy ennek a szegény másiknak már fényes volt a háta”

– engedte el magát Őszöd szónoka. Gyurcsány szerint a csinos orosz hölgy Kész átverés show-t rendezett Strachénak, majd a pártvezér hosszasan értekezik a hatalom és a pénz viszonyáról.

„Két nap sem kellett, és az osztrák kancellár lemondatta ezt az igazi korrupt fickót. Mi történik mindeközben Magyarországon, ahol évek óta éppen olyan körülmények között élünk, amelyet Strache csak álmodni szeretett volna?” – tette fel a kérdést Gyurcsány, majd bevágott egy videórészletet, ahol támogatói Orbán Viktort éltetik.

Úgy tűnik, már megint nagyon savanyú a szőlő Ferencnek.

A Strache-botrányról 3 percben

Van ez a Strache nevű korrupt osztrák alkancellár. Volt alkancellár. A sztori jól ismert. Mocskos pénzért árulta a hazáját. De mi közünk van hozzá? Vajon ez csak az osztrákok ügye? Erről beszélek 3 percben.Most vasárnap ez ellen a világ ellen is küzdünk. Szavazzzunk a DK-ra, a 6-os számú listára!

Gepostet von Gyurcsány Ferenc am Mittwoch, 22. Mai 2019