Gyurcsány Ferenc pártjával új aláírásgyűjtésre készül – adta hírül Facebook-oldalán a politikus.

A pártelnök Kőbányán jelenti be majd kedden, milyen témában gyűjtenének aláírásokat. Ugyanakkor tett néhány árulkodó megjegyzést saját oldalán és az esemény leírásánál is:

Egyetértesz azzal, hogy csak az dönthessen, aki viseli a döntése következményét?

– írta Facebook-oldalán.

Egyetértesz azzal, hogy csak az dönthessen, aki viseli a döntése következményét?Ha igen, akkor gyere el holnap…

Gepostet von Gyurcsány Ferenc am Montag, 30. Oktober 2017

Az eseménynél pedig az alábbi állítások jelentek meg:

Szerinted is csak azé a jog, akié a kötelesség? Igazságtalannak tartod, ha valaki nem viseli a döntése következményeit? Te sem szereted, ha mások döntenek Rólad? Akkor ott a helyed a beszédemen. Egy olyan igazságtalanságról fogok beszélni, amibe minden párt beletörődött a DK-n kívül. Mi nem fogunk, éppen ezért aláírásgyűjtésbe kezdünk. Ne hagyd ki, mert ez most többről szól, mint egy szokásos budapesti fórum!

Emlékezhetünk, a Közös Ország Mozgalom új választási rendszerről szóló egyeztetésénél Gyurcsány Ferenc szóvá tette, ők különvéleményt tartanak fent a határon túli magyarok szavazati jogával kapcsolatban. Az egy olyan felvetésük volt, amellyel a többi résztvevő párt nem értett egyet.

Idézzük fel, hogyan fogalmazott szeptember végén Gyurcsány Facebook-oldalán:

A DK záradékkal látta el a dokumentumot. Eszerint mi továbbra sem értünk egyet azzal, hogy azok, akik nem itt élnek életvitelszerűen (vagy nem itt éltek az elmúlt években), szavazhassanak. Ne dönthessenek rólunk – mondjuk mi -, mert nem viselik döntésük következményeit. Azé a jog, akié a kötelesség. Ne határozhassa meg, hogy milyen lesz a magyar nyugdíjrendszer, oktatás, vagy az adószabályok, akinek később nem ezen szabályok között kell élnie. Szerintünk ez tisztességes elv. Azon kicsit meglepődtünk, hogy ezt az elvet csak mi képviseltük a dokumentumot aláíró ellenzéki pártok között.

A DK záradékkal írta alá a nyolcpárti megállapodást.Köszönet Gulyás Marcinak és a Közös Ország Mozgalomnak. Az ő…

Gepostet von Gyurcsány Ferenc am Samstag, 23. September 2017

Vadai Ágnes,a párt alelnöke is erre utalt október elején:

A Demokratikus Koalíció azt szeretné, hogy ne szavazhassanak a magyar választásokon azok, akik soha nem éltek Magyarországon (…), jognak és kötelességnek együtt kell járnia, ezért csak az voksolhasson, aki viseli annak következményeit.

-EN-