A NAV budapesti épülete előtt tartott szombati sajtótájékoztatójukon Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja azt mondta, hogy az elmúlt tíz évben Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz megcsúfolta a demokráciát és a jogállamiságot. A kormány semmi mást nem csinál, csak saját pártállamát építi, saját embereinek gazdagodását segíti – tette hozzá.

Hirdetés

Sermer Ádám, a Liberálisok ügyvivője is arról beszélt, hogy a miniszterelnök pártállamot épít, a jogállamiság rovására. Ezzel veszélybe sodorja az uniós forrásokhoz való hozzáférést és hosszú távon az uniós tagságot is – jelentette ki.

Az ügyvivő azt mondta, hogy 2017-ben a Fidesz „kiüresítette, ellehetetlenítette” a politikusok gazdagodásának ellenőrzését, ezért a 2022-es választás után a NAV munkájának kötelező elemévé kell tenni az országgyűlési képviselők vagyonosodásának vizsgálatát. Orbán Viktor „arcon neveti (.) az egész magyar társadalmat”, mert miközben a saját számláján „nevetséges összegek jelennek meg”, a kormányfő a valóságban Európa egyik leggazdagabb embere, „lényegében az ő tulajdonában áll a magyar gazdaság nagy része”, csak ez „ki van szervezve oligarcháknak, rokonoknak” – fogalmazott. Éppen ezért 2022 után a közvetlen hozzátartozók vagyonosodását is vizsgálni kell – közölte.

A sajtótájékoztatón kérdezték a két politikust az Európai Bizottság jogállamiságáról szóló jelentéséről, valamint Vera Jurovának, a bizottság alelnökének szavairól is, aki egy angol szójátékkal illiberális demokrácia (illiberal democracy) helyett beteg demokráciának (ill democracy) nevezte a magyart.

Korábban írtuk

Ráczné Földi Judit azt felelte, ez már a harmadik olyan jelentés, amely „tartalmában ugyanazt jelenti a magyar emberek számára”. Hazugság a miniszterelnök azon kijelentése, hogy az EU és Vera Jurová támadja a magyar embereket – jelentette ki. Valójában az EU azt mondja, hogy ez a kormány korruptan működik és a „saját haverjai” gazdagodására költi az uniós forrásokat – érvelt.

Sermer Ádám közölte: a jelentés nagy része egyszerűen csak leírja az EU vezetői és többi polgára számára azt a valóságot, amelyet a Magyarországon élők naponta tapasztalnak. Angolul nagyon találó szójáték a beteg demokrácia, ugyanis ennek a demokráciának Orbán Viktor meggyengítette az ellenállóképességét, az immunrendszerét – tette hozzá. Azt pedig csak a „legelvakultabb diktátorok engedik meg maguknak”, hogy amikor személyesen őket éri kritika, azt kiterjesztik egy egész nemzetre – jelentette ki.

Ráczné Földi Juditot kérdezték arról, hogy a DK továbbra is támogatja-e a tiszaújvárosi időközi országgyűlési képviselőválasztáson induló Bíró Lászlót, aki korábban antiszemita kijelentéseket is tett. A politikus azt felelte, hogy a jelölt többízben is bocsánatot kért, amit őszintén gondolt, ezért megérdemli az emberek bocsánatát.

A két politikus a sajtótájékoztatón egy „Pártállam helyett jogállamot!” feliratú molinót tartott maga elé. Az esemény végén pedig „Ebben az intézményben 10 éve pártállamot épít a Fidesz” feliratú matricákat ragasztottak az épület falára.